Megjelent a Google Media Tools
Eszköz újságíróknak
A Google tegnap új oldalt indított útjára kifejezetten újságírók és riporterek számára. A Google Media Tools emellett bárki számára hasznos lehet.
Megkönnyíti az adatgyűjtést
A Google új oldala, a Media Tools úgy segíti az újságírók munkáját, hogy minden olyan fontos Google eszközt egy helyre gyűjt össze, amely segítheti őket az adatgyűjtésben, mind az írott, mind pedig az online sajtó területén.
Az oldalon hat kategóriába rendezve találhatók az egyes eszközök, és van egy főoldal is: gyűjtés és szervezés, bevonás, vizualizáció, publikálás, fejlesztés, további lehetőségek. A kategóriákon belül több eszközt találunk, például a gyűjtés és szervezés részen belül elérhető a Google kibővített keresője, amellyel pontosabbá tehetjük keresésünket.
Keresés felsőfokon
Itt már sokkal kifinomultabb módszerek állnak rendelkezésünkre kereséseinkhez, legyen szó szövegről vagy képről. Szerzői jog és terület szerint is kutathatunk, de akár időpont-intervallum alapján is szűkíthetjük keresésünket.
A képeke esetén szintén kereshetünk összetett módon. Itt az ite.hu azt emeli ki, hogy van lehetőség, hogy licenszjog alapján keressünk egy adott képre, ami különösen hasznos a képek felhasználása tekintetében.
A Google Trend is hasznos lehet a keresésnél, hiszen megtudhatjuk, hogy melyek a legnépszerűbb keresések. Ez aktuális infókat mutat számunkra: az elmúlt napok toplistáját szavak, személyek márkák stb. tekintetében.
Egy hasznos eszköz
A vizualizáció kategória segítségével az újságírók feldobhatják cikkeiket, ugyanis itt ábrákat, diagramokat készíthetnek az anyaghoz. Ezekbe érdemes jobban belemélyedni, hiszen sokat segíthetnek egy anyag színesebbé tétele során.
A Media Tools tehát számos izgalmas lehetőséget kínál bárki számára, melyek közül már csak válogatni kell.
Kapcsolódó cikkek
- Magunk után is kutatunk a Google-n
- A magyarok félnek, hogy megfigyelik őket
- Online kulturális szerkesztőségek éjszakája először Budapesten
- A Google nagyobb az USA-ban, mint a Facebook, Twitter és a Netflix együttvéve
- Kovács Attila-díj 2013: Idén is keresik az információs társadalmat népszerűsítő újságírókat
- Kristóf Csaba másodszor az „Év információbiztonsági újságírója”
- Menesztették a Der Spiegel és a Spiegel Online főszerkesztőit
- Kerekasztal-beszélgetés az etikus újságírásról a digitális korban
- A YouTube 8 éve
- Hogy ki csinálta az internetet? Hát persze, hogy az állam!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.