Amerikai internetes cégek ismertették a nemzetbiztonsági megkeresések nagyságrendjét
Több vezető amerikai internetes cég is nyilvánosságra hozta helyi idő szerint hétfőn, hogy a külföldi hírszerzést felügyelő titkos bíróság (FISC) végzése alapján 2012-2013-ban milyen nagyságrendben szolgáltatott ki adatokat nemzetbiztonsági nyomozások céljára.
Amíg a Microsofttól a FISC által felhatalmazott nyomozó hatóságok a tavalyi év első felében 15-16 ezer kliensre vonatkozó adatokat igényeltek, addig a Yahoo esetében ez a nagyságrend 30-31 ezres volt. A Yahoo közölte, hogy az információkérések felhasználóinak mindössze 0,01 százalékára (minden tízezredik felhasználóra) vonatkoztak. Az Apple a múlt héten hozta nyilvánossággal, hogy 249 felhasználójáról kértek adatokat 2013 első hat hónapjában.
Az érintett cégek hangsúlyozták, hogy a kényszerű adatszolgáltatás felhasználóiknak csak egy igen kis hányadára vonatkozott, nemtetszésüknek adtak hangot a titkos adatgyűjtés több aspektusával kapcsolatban, és reményüket fejezték ki, hogy a hétfői adatközlés csak az első lépés a nagyobb nyilvánosság megteremtése felé.
A kormányzattal megkötött alku értelmében a cégek legalább hathónapos késleltetéssel tájékoztathatják csak a közvéleményt, és nem térhetnek ki a megkeresések részleteire. A megállapodás keretében a szolgáltatók visszavonták keresetüket a FISC által elrendelt megfigyelésekkel kapcsolatban.
Kapcsolódó cikkek
- Adatokat közölhetnek az amerikai internetes cégek a hírszerzési adatkérés nagyságrendjéről
- Csehországot is érinti a németországi adatlopás
- Milliók aggódnak Németországban egy nagyszabású adatlopási eset miatt
- SMS-ek százmillióit figyelte az NSA
- Átlag 140 000 forintot vesztünk egy kibertámadás során
- Hackerek egy áruházlánc 70 millió ügyfelének adatait szerezték meg
- Nem marad titok az NSA szupergyors kódtörő komputere előtt
- Beperelték a Facebookot: Cégek figyelik üzeneteinket
- Kegyelmet sürgetett Snowdennek a The New York Times
- 2013 – az év, amikor a világ rádöbbent, hogy megfigyelik
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.