Satya Nadella a Microsoft vezetői székében
A Microsoft hivatalosan is bejelentette Steve Ballmer utódját. Az új elnök-vezérigazgató a már korábban rebesgetett Satya Nadella lett, aki korábban a vállalat nagyvállalati és felhőszolgáltatásokért felelős részlegének vezetője volt.
Satya Nadella huszonkét éve, 1992-ben csatlakozott a Microsoft csapatához, akkor az internetes és üzleti szolgáltatások alelnökeként dolgozott. Az ő nevéhez fűződik az Office, Xbox és a Bing fejlesztésének vezetése, és később ő felelt a szerver-üzletágért is. Nadellát száz potenciális jelölt közül választották ki.
Nadella 46 éves, immáron 22 éve házas ember, aki – mint bevallotta – nagyon szeret tanulni, és szabadidejében szívesen olvas verseket vagy krikettezik. Indiában, Hyderabadban született. Az első indiai magánegyetemen szerzett diplomát, ám hamar az Egyesült Államokba költözött.
Steve Ballmer, a vállalat korábbi vezetője egy, a munkatársaknak írt e-mailben Nadellát úgy jellemezte, mint egy megbízható vezetőt, aki jelentős technológiai ismeretekkel és figyelemreméltó képességgel rendelkezik a piaci folyamatokat illetően. Azt is hozzátette, hogy évekig Satya közelében dolgozott, és sokszor maga is megtapasztalhatta ezeket a készségeket.
Nadella a Microsoft harmadik vezetője Bill Gates és Steve Ballmer után. Gates maga is távozik az igazgatótanács éléről, és a továbbiakban műszaki tanácsadóként vesz részt a vállalat életében. Az ő helyét John Thompson veszi át, aki maga is úgy nyilatkozott az új vezetőről, hogy egyértelműen a legjobb ember a Microsoft vezetésére.
Nadella szerint a Microsoft egyike azon kevés vállalatoknak, amelyek valóban forradalmasítják a világon a technológiát, és semmi nem lehet megtisztelőbb annál, mint hogy ő vezetheti a vállalatot. Úgy véli, hogy a Microsoft előtt álló lehetőség hatalmas, de ezek megragadása nagy részben az ő feladata, vagyis, hogy a vállalatot még produktívabbá tegye. Fontos, hogy felgyorsítsa azt a képességet, hogy az ügyfelek számára az innovatív termékeket, szolgáltatásokat még gyorsabban képesek legyenek átadni.
Ahogy fogalmazott: „nekünk van a legjobb platformunk arra, hogy megváltoztassuk a világot”.
Forrás: Microsoft.com
Kapcsolódó cikkek
- Miroslav Tyburec lett az OKI Magyarország ügyvezető igazgatója
- Bővül az Xbox One-t forgalmazó országok száma
- OneDrive névre vált a SkyDrive
- Sunny Lee a Samsung Electronics Europe elnök-vezérigazgatója
- Majdnem 4 millió eladott Xbox One-nál jár a Microsoft
- Innováció a Business Telecomtól
- Az ATM-automaták 95%-án még XP fut
- Meghekkelték a Microsoft Office blogját
- Nintendo: a Wii U nem hozta meg a várt sikert
- Új vezető a Microsoftnál az e-kormányzati program erősítésére
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.