Ismét lesz F8 fejlesztői konferencia
Három év kihagyás után idén újra lesz Facebook F8 fejlesztői konferencia. Ebben az évben április 30-án, San Franciscóban várják az érdeklődőket.
Közel három év kihagyás után újra lesz F8. 2011 szeptemberében tartotta meg a Facebook utoljára fejlesztői konferenciáját. Az idei eseményre több mint 1500 fejlesztőt várnak világszerte. Kicsit már nehéz felidézni, mit történt az utolsó eseményen, hiszen azóta már sok minden történt a vállalat háza táján. Akkor mutatták be a ma már minden felhasználó által ismert idővonalat (Timeline), valamint hivatalosan bejelentették az Open Graph technológiát.
Az idei konferencia azonban nem ezt az irányt képviseli majd. Ha minden igaz, a mostani esemény fókuszában a fejlesztők által használt technológiák állnak majd, és nem a nagy bejelentéseknek szentelik majd a hangsúlyt.
Ilya Sukhar – a Parse vezérigazgatója, aki a Facebook termékmenedzsere lett, miután a vállalatot bekebelezték – a Facebook fejlesztői blogján elmondta, hogy nagyon izgatott, hogy bejelentheti az F8 konferenciát. A fejlesztő központú esemény egy reggeli vitaindítóval kezdődik, majd négy technikai részlegre oszlik, melyek lefednek mindent, amit a Facebook és a Parse paltformok fejlesztéséről tudni kell, beleértve a legjobb gyakorlatokat és a reklámozási tippeket is. Lesz egy különleges részleg is, ahol azt veszik majd górcső alá, a fejlesztők hogyan tudják kihasználni a nyílt forráskódú technológiák előnyeit.
A vállalat az előadók névsorát még nem közölte, de az F8 hivatalos oldalán már lehet regisztrálni az eseményre.
Forrás: AllFacebook.com
Kapcsolódó cikkek
- A török miniszterelnök betiltaná a Facebookot és a YouTube-ot
- BeeSmarter: a Blackbone sikerével zárult a verseny
- Új mérőeszközzel bővült az Adverticum AdServere
- Elektronikusan is kérhetik számláikat az OTP SZÉP kártyások
- Megszűnik a Facebook és Google-belépés a Yahoo szolgáltatásainál
- Közösségi élet a Facebookon túl
- Három konferencia egy helyen, egy időben
- Drónokkal internetet – a Facebook megvenné a Titan Aerospace-t
- Megérkezett a Facebook Messenger Windows Phone-ra
- David Guetta túl van az 50 millió like-olón a Facebookon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.