Magyar Telekom részvényeket vett a társaság vezérigazgatója
Összesen 40 625 Magyar Telekom-részvényt vásárolt Christopher Mattheisen, a társaság vezérigazgatója darabonként 320 forintos árfolyamon a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön - közölte a Magyar Telekom Nyrt. pénteken a BÉT honlapján.
A program lényege, hogy a társaság vezérigazgatója köteles az éves bruttó prémiuma minimum 10 százalékának megfelelő összeget Magyar Telekom-részvényekbe fektetni, ami önkéntesen maximum 33,3 százalékig emelhető. Az így megvásárolt részvényeket négy évig kell tartani, ezalatt a papírok nem adhatók el. A feltételek teljesülése esetén a vezető négy év elteltével a személyes befektetés során vásárolt minden részvény után egy további részvényt kap a társaságtól térítésmentesen.
A tervek szerint a program öt éven keresztül évente megújul, ennek keretében ez a harmadik személyes befektetés - közölte a Magyar Telekom.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom április 11-én tartja éves közgyűlését
- Változások a Magyar Telekom tulajdonosi szerkezetében
- Magyar Telekom: 253 millió forintos profit a negyedik negyedévben
- Partnerségi együttműködési megállapodást köt a kormány a Magyar Telekom Nyrt.-vel
- Kilenc kisebb kábelhálózatot vásárolt a Magyar Telekom
- A Telekom a készpénztermelő képesség javítására összpontosít
- Csökkent a Magyar Telekom nettó eredménye a harmadik negyedévben
- Elbocsátások a Magyar Telekomnál
- Az energiapiaci kilátások befolyásolják a Telekom várható bevételeit
- Stratégiai megállapodást kötött a Magyar Telekom és a Mol
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.