Titkosítja leveleinket a Gmail
Ami korábban csak opció volt, az most alapbeállítás lett. A Google alapértelmezetté tette a https-kapcsolatot Gmail levelezőrendszerében.
2010 óta választható a titkosított https-kapcsolat Gmailben, ám a Google most úgy döntött, alapbeállítássá teszi. Mostantól a Gmail csak https-kapcsolaton keresztül küldi az adatokat a számítógép és a Gmail szerverei között.
A Google hivatalos blogján azt is közölte, hogy a Google szervereire érkező levelek szintén titkosak lesznek. Korábban, ha egy titkosított levél az egyik szerverről átkerült a másikra, már nem volt titkosítva.
A megoldás alapbeállításként való alkalmazása, valamint a továbbfejlesztett titkosítás azt jelenti, hogy bármilyen hálózatot is használunk, leveleink továbbra is „hozzáférhetetlenek” lesznek. A Google szerint üzeneteink 100%-ban biztonságban lesznek még publikus wi-fi használatakor is.
A vállalat azt mondta, ez a változás azt jelenti, hogy ők is tettek valami kiemelt fontosságú dolgot a tavaly nyári események óta (itt a Snowden-ügyre gondoltak).
Kiemelték azt is, hogy az oldal elérése ugyanolyan fontos számukra, mint a biztonság. Tavaly a Gamil 99,978%-osan állt a felhasználók rendelkezésére. Ez azt jelenti, hogy kevesebb, mint két órányi zavar volt a szolgáltatásban.
Forrás: Mashable.com Google Blog; Kép: techpublic.net
Kapcsolódó cikkek
- Megszabadulhatunk a promóciós e-mailektől a Gmailben
- Levelezési és naptáradatainkat is menthetjük a Google Takeouttal
- Titkosításba kezd a Yahoo
- Megújult a Gmail iOS alkalmazása
- Áttekinthetőbbé vált a Gmail
- Elhárították a hibát a Gmailben
- A Google többet tud rólad, mint az állam
- Elrajtolt a megújult Gmail
- Újabb Gmail frissítés az átláthatóbb levelezésért
- Gmail a kezdetektől
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye az autopro.hu járműipari szakportál és a Trenkwalder Recruitment Kft. közös felmérése szerint.
Hogyan működnek a hírgyűjtő oldalak?
A technológia fejlődésével napról napra egyre könnyebb hozzájutni a napi híradagunkhoz, de nem volt ez mindig így. Az emberek korábban is kíváncsian álltak hozzá a körülöttük történt eseményekhez, az internet elterjedésével pedig gyakorlatilag már semmi nem szab határt a híréhségnek. Régen a nyomtatott sajtó szolgált arra, hogy az információkat széles körben megismertesse, ma pedig elég néhány kattintás és máris elénk tárul a világ.