Megvannak a Digitális Közösség Program első diákjai

A miskolci járásban 17 ezren vesznek részt a programban

Czipperer Dia, 2014. április 17. 09:31

Már iskolapadba ültek a Digitális Közösség Program tanfolyamának első diákjai tegnap, ahol egy szintfelmérőt követően az elkövetkezendő időben ingyen tanulhatják meg a számítógép- és internethasználat alapjait a miskolci járásban.

A Digitális Közösségi Program az digitális írástudatlanság felszámolására, valamint az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik országszerte. Az ingyenes tanfolyamok megkezdésével a program új szakaszba lépett a miskolci járásban. Első körben négy 12-15 fős csoport indul, akik aktív idősekből állnak.

 

A program előnye, hogy a szükséges tudást lakhelyükhöz közeli intézményekben sajátíthatják el a résztvevők. Az oktatás során megtanulhatják kezelni a számítógépet és használni az internetet. Ez azt jelenti, hogy elsajátítják a legfontosabb szakkifejezéseket az adott területen, megismerkednek a legfontosabb funkciókkal, a netes kommunikáció alapjaival, valamint segítséget kapnak a hatékony munkavégzést támogató programok kezdő szintű használatához.

 

 

A képzés során a csoportok összesen hat alkalommal, napi öt tanórában találkoznak, és a tanulást egy oktatófilm is segíti, mely megtalálható az elnyert laptokon, így önállóan is utánanézhetnek a legfontosabb tudnivalókhoz. A képzés oktatói a Türr István Képző és Kutató Intézet munkatársai.

 

A 2013 novemberében elindított programban Miskolcon és vonzáskörzetében összesen 17 ezren vesznek részt, amelyet idén ősszel Salgótarjánra is kiterjesztenek. A pályázat nyertesei az ingyenes eszközökkel és oktatással otthonról is elérhetik az álláskereséshez, az önképzéshez, a kapcsolattartáshoz szükséges információkat és felületeket az internet segítségével.

 

Nyitókép: teachingcollegeenglish.com

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05