A régióban a magyarok használják a legnagyobb arányban a Google egyes szolgáltatásait

MTI Sajtóadatbank, 2014. május 27. 17:43

A Google reprezentatív felmérése szerint Magyarországon használják a régióban a legnagyobb arányban a cég bizonyos alkalmazásait, szolgáltatásait az okostelefonjukon, táblagépeiken, számítógépeiken.

A budapesti Google Ground oktatóközpontban tartott háttérbeszélgetésen elhangzott: 62 százalék az internetet szinte naponta használók aránya, okostelefonját, táblagépét az internetezők 63 százaléka használja. Magyarországon szinte minden negyedik internetező első dolga ébredés után, hogy felmenjen a netre és minden harmadik nyilatkozott úgy, hogy nem tudja elképzelni az életét internet nélkül - derült ki a felmérésből. Az internetezők 98 százaléka otthonról is használja a világhálót, 32 százalékuk még tévénézés közben is.

A megkérdezettek 52 százaléka zenehallgatásra, rádiózásra is használja az internetet és minden ötödik olvas e-könyveket is, 34 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az interneten bonyolított videóhívásokat is használ a barátokkal, családdal való kapcsolattartásra.
 

A Google tulajdonában álló, a világ legnagyobb videómegosztó oldalán a magyarok leginkább filmelőzeteseket, oktatóvideókat néznek és minden tizedik tölt fel valamilyen videót az oldalra.
 

A felmérés szerint minden ötödik internetező iskolából, felsőoktatási intézményből is használja a világhálót, az összes megkérdezett 58 százaléka recepteket is keres az interneten, 14 százalékuk még vásárlás közben is internetezik.
 

A Google Térképet használók kétharmada az alkalmazás segítségével talál magának uticélt, vagy szállást, ez a régió országaiban a legmagasabb arány, míg a keresőoldal fordítóját 38 százalék használja nyaralása során, 30 százalék pedig még nyaraláskor sem csatlakozik le az internetről. Minden harmadik magyar Google Térkép használó az utcakép-nézegető szolgáltatás, a Street View segítségével tesz kirándulásokat.
 

A kutatást a Google megbízására az IIBR készítette 2014 márciusában online kérdőíves módszerrel. A kutatásban 5 országot vizsgáltak (Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Lengyelországot), minden országban 1000 fős, a 15 évnél idősebb internetezőkre nézve reprezentatív mintán.

Kulcsszavak: onlineszolg Google

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36