Ingyen wifi: a közösségi oldalak a legnépszerűbbek a vasútállomásokon

forrás: Prím Online, 2014. augusztus 22. 13:38

Egyre többen, átlagosan naponta kétezren veszik igénybe a MÁV állomási wifi szolgáltatását, akár 6-7 Gbyte adatforgalmat is lebonyolítanak 24 óra alatt a felhasználók. Jelenleg hat állomáson lehet ingyenesen internetezni, de még idén újabb két városban, Szegeden és Miskolcon is lehetőség nyílik erre.

Már a Szegedi Ifjúsági Napok kezdetére, azaz augusztus 27-re befejezik a szakemberek az állomási wifi kiépítését a szegedi vasútállomáson. Így a vonattal utazók számára a rendezvény idején is elérhető lesz az ingyenes szolgáltatás. Miskolcon decemberre készülhet el a működéshez szükséges hálózat kiépítése, Pécsen pedig a jövő évben, az új állomási főépület átadását követően lesz elérhető a wifi. Elégedetten használják az utasok a már működő szolgáltatást, jelenleg Budapesten a Keleti, a Nyugati és a Déli pályaudvaron lehet díjmentesen netezni, ezen kívül Zamárdiban, Keszthelyen és Debrecenben wifizhetnek az utasok az állomáson.

A statisztikák szerint népszerű a felhasználók körében a menetrendi információkat tartalmazó elvira.mav-start.hu oldal, a leggyakrabban azonban a közösségi oldalakat és alkalmazásokat (Facebook, Instagram, Viber) nyitják meg az utasok. Sűrűn látogatottak a hírportálok és az aukciós oldalak is. Több mint fele a látogatóknak Android rendszerrel csatlakozik a hálózathoz.

Idén áprilisban indította el ingyenes állomási wifi internet szolgáltatását a MÁV, akkor öt helyen lehetett díjmentesen böngészni a világhálón. Zamárdiban a Balaton Sound fesztiválra készült el a hálózat kiépítése július közepén. Fejlesztések nem csak új állomások bekapcsolásával történnek, hiszen a szükséges építészeti engedélyezést követően, még a nyár folyamán bővítik további négy csatlakozási pont kiépítésével a lefedettséget a Keleti pályaudvaron.

Az állomási wifi kiépítésével párhuzamosan egyre több vasúti kocsiban is biztosít ingyenes internet-elérést a vasúttársaság. Már több mint 700 kocsit szerelt fel a MÁV-START wifi routerrel, komfortosabbá téve így az elővárosi és távolsági közlekedést.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09