Az iráni elnök türelmet kért az internettel szemben vallási személyiségektől

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 2. 10:44

Az iráni elnök arra kérte hétfőn az ország vallási vezetőit, hogy tanúsítsanak nagyobb türelmet az internettel és a technikai újdonságokkal szemben, amelyek az iszlám köztársaságban gyakorta válnak a befolyásos keményvonalas személyiségek bírálatának tárgyává.

A klérus vezetőivel tartott teheráni találkozóján Haszan Róháni elnök azt mondta, az internet fontos eszköz a diákok és tudósok törekvéseihez, hogy új tudásra tegyenek szert, és tudományos eredményeket érjenek el. "Ha valaki a mai világban nem ismeri és nem használja az internetet, az nemhogy szakértőnek, még diáknak sem nevezhető. (...) Nem zárhatjuk el a világot a fiatalabb nemzedék elől" - mondta az elnök az állami televízió által is közvetített beszédében.


A viszonylag mérsékelt politikusnak számító Róháni tavalyi megválasztása után azt ígérte, hogy szélesíteni fogja a média és az internet szabadságát, de beleütközött a keményvonalasok ellenállásába, akik még a harmadik generációs (3G) mobilhálózat kiépítését is ellenezték, azt hangoztatva, hogy az ajtót nyit az erkölcstelen képek továbbítása előtt. A teheráni kormány mindazonáltal az elmúlt hetekben több iráni távközlési cégnek is engedélyezte a 3G-szolgáltatás bevezetését.

A 2009-es elnökválasztást követő tüntetésekre válaszul az iráni hatóságok betiltották az olyan internetes közösségi hálózatokat, mint a Facebook, a Twitter és a YouTube. Az ifjúság és a technikához értő irániak azonban proxy-szerverek használatával és más kerülő utakon kijátsszák a hatósági ellenőrzést.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09