Pénzt is utalhatunk majd a Facebook Messengerrel
Talán már nem is kell olyan sokat várni, és a Facebook Messenger szolgáltatásán keresztül is utalhatunk pénzt ismerőseinknek. Mindezt pedig olyan egyszerűen, mintha egy képet küldenénk nekik. Az iOS alkalmazásban már ott lapul a kód, már csak a vállalaton múlik, mikor durrantja el a rajtpisztolyt.
Andrew Aude, egy stanfordi egyetemi hallgató fedte fel, hogy egy eddig rejtett kód található a Facebook Messenger alkalmazásában, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy pénzt utaljanak ismerőseiknek a csevegőprogramon keresztül.
Az iOS applikációban felfedezett megoldással szinte ugyanolyan egyszerűen küldhető pénz, mint egy fotó, csupán hozzá kell adni a bankkártya adatait és egy PIN kódot.
A tranzakció teljesen privát lesz, és egyelőre úgy tűnik, ingyenes is, bár az nem lenne meglepő, ha a Facebook úgy döntene, egy kicsit lecsíp majd magának utalásonként.
Jonathan Zdziarski, egy biztonsági szakember találta meg a kód első nyomait múlt hónapban, ám Mark Zuckerberg, a Facebook feje arra figyelmeztetett, hogy még sok alapozás szükséges, mielőtt élesben is kipróbálnák a megoldást. A Facebook a közelmúltban David Marcust, a PayPal vezérigazgatóját kérte fel arra, hogy az azonnali üzenetküldéssel kapcsolatos erőfeszítések élére álljon, így már akkor sem volt kérdéses, hogy a pénz fontos szerepet játszik majd.
Az iOS alkalmazásban tehát már ott lapul a kód, a Facebooknak már csak élesítenie kell. Maga Aude is kipróbálta, hogyan működik (lásd a videón), és ő maga tapasztalta, milyen egyszerűen használható majd a funkció. Egyelőre azonban még nem lehet tudni, ez a fajta pénzutalási megoldás mikortól lesz elérhető.
LadenFacebook Messenger Payments feature demoed by @andyplace2 for TechCrunch
Forrás: Engadget.com; Kép: techcrunch.com
Kapcsolódó cikkek
- Eltűnhetnek a bejegyzések a Facebookról
- Több mint egymilliárdan használják a Facebook Android appját
- Android Wear támogatással bővült a Facebook Messenger
- Frissült a Messenger Windows Phone-ra szánt változata
- Eltűnik az üzenetküldés a Facebook mobilappjából
- Mobilalkalmazás segít eligazodni fogyasztóvédelmi kérdésekben külföldön
- Nemzetközi vizeken a Slingshot
- Felturbózott Skype iPhone-ra
- Egyre népszerűbb a foodpanda mobilalkalmazása
- Legfrissebb BKK járatinfók mobilon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.