Infokommunikáció szakmapolitikai szemmel
Tizenkilencedjére gyűlt össze az infokommunikációs szakma, hogy a piac helyzetét, aktuális kérdéseit és jövőképét megvitassa. Az eseményt a szervező HTE elnöke, Dr. Magyar Gábor, valamint az NMHH elnöke, dr. Karas Monika nyitotta meg. Az előadássorozatot Bódi Gábor helyettes államtitkár indította, aki a kormányzat infokommunikációs stratégiai céljairól tartott beszámolót.
A HTE Infokom 2014 konferencián az állami szektor infokommunikációban érdekelt szakemberei ugyanúgy képviselik magukat október 8-10. között Kecskeméten, mint a legnagyobb szolgáltatók, eszköz- és megoldásszállítók, az élen járó innovációs és médiatechnológiai cégek, vagy éppen az egészségügyi fejlesztésekben érdekelt vállalatok.
Az infokommunikáció szakmapolitikai aktualitásait a nyitó napon Bódi Gábor, a Miniszterelnökség infokommunikáció összehangolásáért felelős helyettes államtitkára elemezte. Előadásában elmondta, az Európai Unió infokommunikációs területre vonatkozó stratégiai céljaival összhangban az elmúlt időszakban hazánk is jelentős lépéseket tett a digitális nemzet megteremtésére. A kormány év elején elfogadta a Nemzeti Infokommunikációs Stratégiát, amely négy pillér mentén – digitális infrastruktúra, digitális állam, digitális kompetenciák, digitális gazdaság – a digitális ökoszisztéma egyes elemeinek összehangolt fejlesztését tűzte ki célul. A stratégiához kapcsolódva jelenleg kidolgozás alatt áll a Digitális Nemzet Fejlesztési Program, amely a tervek szerint újfajta, integrált megközelítést alkalmazva képes lesz a helyi közösségek egyéni igényeinek kiszolgálására is, amivel összhangban fejlődik az állampolgárok életminősége, egyéni versenyképessége.
A szakmai találkozó párhuzamos szekciókban folytatódik, ahol a hazai nagy infokommunikációs projektek, valamint az új generációs technológiákban rejlő lehetőségek kerülnek terítékre, de szó lesz a digitális televíziózás jövőképéről, és betekintés nyerhető olyan témakörökbe is, mint a GSM-R, a Big Data, a Future Internet, az E-Health és az elmaradhatatlan „smartság”.
Kapcsolódó cikkek
- Gyermekek az interneten: tiltás vagy megértés?
- A Netflix biztonsági igazgatója és a Kaspersky Lab biztonsági kutatója a 11. Hacktivityn
- Egymás alá ígérhetnek a mobilszolgáltatók
- Frekvenciapályázat: új belépő a mobilpiacon
- Október 1-től 11800 a belföldi egyetemes tudakozó száma
- A kormány ötödik harctere az informatikai felhő
- A függésekről szól a 7. Fenntarthatósági Nap
- Szegeden tartották a 8. IT STAR nemzetközi konferenciát
- 2014-ben is ITBN: ingyenes regisztrációval
- Internet Hungary: újrahuzalozza világunkat a digitális ipari forradalom
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.