IBM a pénzügyi vezetőkről: tények a megérzések helyett
A pénzügyi vezetők jelentős része munkája kétharmadában táblázatokra, kimutatásokra vagy a megérzéseire hagyatkozik. Több mint négyötödük tisztában van a vállalati adatok integrálásának fontosságával, de csak negyedük érzi úgy, hogy saját csapata igazán profi lenne ebben. Hogyan segíthet nekik a technológia? Erről szól az IBM globális kutatása és októberi konferenciája.
Chief Future Officer
Az IBM globális felmérése a pénzügyi vezetők technológia jártasságát kutatta, arra a kérdésre keresve a választ, hogy mikor lesz a Chief Financial Officer-ből Chief Future Officer, a jövőt látó és alakító pénzügyi szakember. A kutatás szerint a megkérdezett 576 pénzügyi vezető 82 százaléka pontosan tisztában van a vállalati adatok integrálásának fontosságával, de alig egynegyedük érzi úgy, hogy ebben saját csapatuk profi lenne. Arra a kérdésre, hogy a jövőben mely tényező fogja legjobban befolyásolni vállalatuk jövőjét, többségük a makrogazdasági körülményeket és a piaci viszonyokat említette. Harmadikként már a technológiai tényezőket jelölték meg – ez a korábbi, 2010-es felmérésben még csak az ötödik helyen szerepelt.
A kutatás szerint a CFO-k öt kulcsterületen szeretnének jobban teljesíteni: a már említett adatintegráció képességében (82%), a tehetséges szakemberek kinevelésében (87%), a költségvetés tervezés és az előrejelzés optimalizálásában (87%), az üzleti teljesítmény mérésében és monitorozásában (92%) valamint abban, hogy nagyobb részt vállalhassanak a vállalati stratégia kialakításában (91%). Érdekes, hogy ez utóbbiban jelenleg csak 57 százalékuk tekinti magát kompetensnek. A tipikus pénzügyi vezető munkája kétharmad részében klasszikusan táblázatokra, kimutatásokra és megérzésekre támaszkodik, a cég üzleti teljesítményének növelésében oroszlánrészt vállaló szakemberek csaknem fele azonban belső és külső adatforrásokra támaszkodik, amikor tisztábban akar látni egy-egy területen.
Technológia az üzletben és a konyhában
Ők azok, akik jobban ismerik az informatikai megoldásokat, különböző típusú analitikai szoftvereket használnak a kapacitások előrejelzésére és megtervezésére vagy piaci és versenytárselemzésekre. Az IBM Magyarország októberi Business Connect konferenciáján többek között ezekről a megoldásokról is beszélünk, és arról, milyen eszközökkel segíti a technológia a pénzügyi vezetőket, hogy tisztábban láthassák a vállalat jövőjét és üzleti perspektíváit. A konferencia üzleti szekciójában –az IBM képviselői mellett – szakértőink között lesznek a legnagyobb biztosító és pénzügyi vállalatok menedzserei, Benkő Vilmos, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke, Madár István, a Portfolio.hu vezető elemzője és Kocsi Ilona a Világgazdaság főmunkatársa. A konferencián beszélünk Watsonról, az IBM szuperintelligens számítógépéről is, amely az orvosi kutatás és az üzleti tanácsadás után a konyhában is kipróbálta magát. A mesterséges intelligencia által kreált különleges ételeket a konferencia vendégei is megkóstolhatják majd – október 21-én 14 órakor a Budapest Bálnában.
Az IBM globális kutatása a pénzügyi vezetők és a technológia kapcsolatáról itt érhető el teljes terjedelmében.
Kapcsolódó cikkek
- Az IBM alelnöke a Xeroxhoz igazolt
- Még az internetező társadalom is inkább készpénzzel fizet
- Csökkenő CIO befolyás a vállalatoknál
- CIO-k szerepe a válságban
- Mégis az IBM maradt az élen a szerverpiacon
- CIO vagy? Kösd fel a gatyeszt!
- Az IBM jóslata: a fogyasztó bekapcsolja magát
- Kritikus helyzetben a vezetői utánpótlás kinevelése
- Milyen lesz a jövő közlekedése?
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.