A Facebook Boeing méretű drónnal terjesztené a netet
Még idén elkezdheti tesztrepüléseit a Facebook első nagyméretű drónja. A technológiával a vállalat a világ legelmaradottabb részeinek biztosítana internet-hozzáférést. És persze Facebook-ot.
Az elkészült drón, amely egy Boeing-737-es repülő 42 méteres fesztávolságával bír és 400 kilogramm súlyú, a kereskedelmi járatoknál magasabban, a földtől 20-30 kilométeres távolságban fog repülni, pályáját így a légköri viszonyok nem befolyásoljál - mondta el Yael Maguire, a vállalat mérnöke.
A tesztrepüléseket még ebben az évben elvégzik az Egyesült Államokban. A mérnök szerint a Facebook az első vállalat, amely ilyen magasan repülő drónokat próbálhat ki élesben. "A küldetésünk az, hogy a világon mindenkit összekössünk egymással. Számunkra nagy lehetőség, hogy motiváljuk az ipart a technológia gyorsabb fejlesztésre" - jelentette ki Jay Parikh, a Facebook alelnöke.
A 14 hónap alatt megépített drón 90 napon át tud folyamatosan a magasban tartózkodni. A szerkezetre héliummal töltött ballonokat csatolnak, amelyek segítségével könnyedén felemelkedhet a kívánt magasságba. Mivel a drónnak mozognia kell ahhoz, hogy folyamatosan a levegőben maradhasson, ezért 3 kilométeres sugarú köröket fog tenni a kijelölt nyomvonalon - magyarázta el Jay Parikh, hozzátéve, hogy a szerkezet nappal 30 kilométeres, éjszaka 20 kilométeres magasságban fog repülni az energiatakarékosság jegyében.
Kapcsolódó cikkek
- A pénznél is többet érnek adataink a Facebooknak
- GAFA-EU: a háború még csak most kezdődik a tech-óriásokkal
- Meghaladta az egymilliót Klaus Johannis kedvelőinek száma a Facebookon
- A közösségi média szétveri az étkezési kultúrát
- Transzvesztiták fiókjának zárolásáért kért elnézést a Facebook
- Pszichológushoz kerülhetsz a Facebook miatt
- Egyre több pár a Facebookot okolja a válásért Szerbiában is
- Öncenzúrára késztet a Facebook és a Twitter
- Lelki terror elleni portált hozott létre a Facebook
- Használják, de nem értik igazán a Facebookot a kkv-k
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.