Egyre többen a közösségi médiából kapnak állástippet
„Nem mindegy azonban, hogy ez hogyan történik. Sokan átesnek a ló túloldalára és azt gondolják, hogy a Facebook minden állás meghirdetésére alkalmas, hiszen szinte mindenkihez el lehet vele jutni. Ez azonban nem így van” – véli Hadi László, a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezető igazgatója. „Való igaz, hogy a Facebook a tömeges toborzások megkerülhetetlen eszköze lett. Egy nagy áruházlánc esetében a facebookos toborzási kampányunk hatására augusztusról szeptemberre 33%-kal ugrott meg a jelentkezők száma, szemben az egy évvel korábbi, kampány nélküli időszakkal, amikor 13%-os volt a növekedés. Ez önmagáért beszél. Mégis, az egyedi pozíciók esetében kellő körültekintéssel érdemes csak használni a közösségi médiát. A döntéshez több mindent érdemes mérlegelni. Mekkora a célcsoport? Mennyire lehet finomra hangolni a lehetséges jelöltek elérését? Mi lehet az állásokra történő jelentkezés mozgatórugója? Mi úgy látjuk, hogy a direkt keresések esetében a Facebook nem csodarecept, hanem a direkt megkeresések melletti, azokat kiegészítő eszköz lehet” – mondta Hadi László.
Mark Zuckerberg nemrég történt bejelentése szerint a Facebooknak világszerte 1,5 milliárdos az aktív felhasználói tábora. Augusztus végén fordult elő először, hogy egy nap alatt 1 milliárdnyian jelentkeztek fel a legnagyobb közösségi oldalra. Itthon is az egyik legnagyobb közösség a facebookosoké, a felhasználók száma Magyarországon már meghaladta az 5 milliót.
A HR szakma körében fontos eszköznek tekintett LinkedIn ennél lényegesen szűkebb kört fed le, Magyarországon a becslések szerinte mintegy 500 ezren használják. A tagok elsősorban a szakmai kapcsolattartás és kapcsolatépítés terepének tekintik a LinkedInt.
„Tapasztalatunk szerint hiába vannak jelen itt a magasabb képzettségűek, megszólításuk és motiválásuk egyáltalán nem egyszerű. A LinkedIn felhasználók zöme ugyanis nem keres aktívan állást. Egy Facebookra tervezett, kreatív, vonzó és sok megosztást kínáló álláshirdetés sokkal nagyobb eséllyel vezet sikerre, akár még a magasabb pozíciók esetében is. Egyik legutóbbi megbízásunk során a hagyományos „fejvadász” munkával és egy facebookos kampánnyal egyaránt 7-7 vállalati jogász jelöltet tudtunk az ügyfélnek felsorakoztatni. Végül az ügyfél választása egy olyan jelöltre esett, aki a Facebook kampányra figyelt fel, és az alapján jelentkezett” – mondta Hadi László, a JobGroup részét alkotó BrandJob ügyvezető igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Offline programok is várják az érdeklődőket az ELTE online állásbörzéjén
- A vizualitás egyre fontosabb a közösségi térben
- 24 óra alatt egymilliárdan használták a Facebookot
- A Facebookon jeleskedő magyar politikusok a Twitteren sereghajtók
- Új közösségi oldal: mindenki dolgozzon ott, ahol jól érzi magát!
- A magyarok használják leginkább álláskeresésre a közösségi oldalakat
- Új algoritmussal újít a Facebook
- Instant Article – azonnali hírek a Facebookon
- A pénznél is többet érnek adataink a Facebooknak
- Törli a Facebook az inaktív rajongókat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.