Az autónk válik az idegenvezetőnkké?
Az autóiparban az elsők közt kínál az NNG hangos városnéző funkcióval rendelkező autós navigációt. Ebben partnere a PocketGuide, a világ vezető virtuális idegenvezető appjának magyar fejlesztője.
Hangos idegenvezetési opcióval bővíti navigációs szoftverét az NNG. Az új funkció lényege, hogy a megtervezett út környezetében található nevezetességekről, érdekes helyekről audió narráció érhető el, a sofőr tempójához, preferenciáihoz igazítva. Ez online szolgáltatásokkal is összekapcsolható, így az interneten keresztül akár rögtön belépőjegy is váltható az útba eső múzeumokba, de QR kód lehúzásával kedvezményes helyi ajánlatokat is megvásárolhatnak az utasok – mindezt az autó fejegységén keresztül.
Az NNG a projekten a start-upként indult magyar PocketGuide-dal dolgozik együtt. A cég okostelefonos alkalmazása 5 kontinensen több, mint 150 városban érhető el, a felhasználók száma meghaladja a 4 milliót. Az app előre meghatározott útvonalakon hangos idegenvezetéssel kalauzolja végig a felhasználót – ez válik most elérhetővé az autóipari partnerek számára is, hogy a beépített navigációba integrálva még különlegesebbé tegye a vezetéssel töltött időt. Az innovatív funkció a piacon még nem ismert, így a két, itthonról indult cég közös fejlesztése a következő években meghódíthatja az autóipart.
„Folyamatosan azon gondolkozunk, hogy tudunk még jobb, izgalmasabb funkciókat kínálni partnereinknek, az autógyáraknak, melyekkel még élvezetesebbé válik a vezetés nem csak a sofőr, de az utasok számára is. Itt például több képernyőre fejlesztettük ki a megoldást, külön, gyerekeknek szóló tartalmat is elérhetővé téve, gondolva a hosszú autózással járó családi utakra is” - mondta el a fejlesztést vezető Csaba Zoltán, az NNG online termékstratégája. „Mindemellett erre a fejlesztésre azért vagyunk különösen büszkék, mert egy olyan cég lehet benne a partnerünk, aki hozzánk hasonlóan innovativitásával Magyarországról ért el komoly nemzetközi sikert” – tette hozzá.
„Hihetetlenül izgalmas az NNG-vel együtt dolgozni ezen a projekten és közösen bevezetni egy olyan újszerű szolgáltatást, amely a PocketGuide tartalmakat és technológiát felhasználva az autóban ülők számára egy olyan élményt tud nyújtani mintha egy profi idegenvezetőt is magukkal vittek volna. Gyakorló apukaként remélem, hogy mire gyerekeim kicsit nagyobbak lesznek az ilyen szolgáltatások már elérhetők lesznek az autókban, így a családi vakációkkal járó hosszú utazásaink már soha többé nem lesznek unalmasak.” –kommentálta az együttműködést Rétai Martin a PocketGuide alapító vezérigazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Offline navigáció a Google Mapsszel már iOS-en is
- Mitől jó egy programozóknak szánt gyakornoki program?
- Egymás ellen kő-papír-ollóztak a robotok
- Közös vállalkozást indítanak a hazai IT és pénzügyi világ nagyjai
- Black Friday 2015: A Mio is beszáll az idei kedvezményháborúba
- Phablet méretű mobil a Honortól
- Offline módban is használhatjuk majd a Google Mapset
- Kínaiul is elérhető az iGO fejlesztőjének, az NNG-nek a megújult honlapja
- Állásajánlattal a Mobile World Congressre viszi a legjobb programozókat az NNG
- Még 90 embert venne föl idén az NNG
Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.
A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban
A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.
Nagy hatótáv, nagy lehetőségek
A GreenGo, Budapest máig egyetlen teljesen elektromos autómegosztója olyan, nagy hatótávú autókkal bővítette flottáját, amik még egy lépéssel közelebb visznek ahhoz, hogy búcsút mondhassunk a saját autónak.