Minden 25. forintot a neten költenek el a magyarok
A magyar online kiskereskedelmi forgalom az elmúlt években dinamikus növekedést produkált, nem volt ez másképp a tavalyi évben sem.
2015-ben a magyar online kiskereskedelem nettó forgalma először szárnyalta túl az eddig lélektaninak számító 300 milliárd forintos határt, elérve a 319 milliárd forintot. Ezzel az e-kiskereskedelmi forgalom aránya a teljes kiskereskedelem 4,1%-a, így elmondható, hogy minden 25. forint online került elköltésre tavaly – derült ki az eNET Internetkutató Kft. webáruházak körében végzett friss kutatásából, amelynek eredményei ma láttak napvilágot a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért konferenciáján.
1. ábra A magyarországi online nettó kiskereskedelmi forgalom
Forrás: eNET kínálat oldali online kiskereskedelmi kutatás, 2016. május
Töretlenül növekszik az e-kiskereskedelem
A korábbi évek növekedési trendjei jellemezték 2015-ben is az e-kiskereskedelmet. Nem csupán a nettó forgalom és az e-kiskereskedelem teljes hazai kiskereskedelmen belül aránya növekedett – előbbi 17%-kal, utóbbi 0,4 százalékponttal tudott bővülni 2014-hez képest– hanem az online vásárlók egy megrendelésre költött átlagos értéke is növekedési pályán mozog. Míg 2014-ben a vásárlások nettó átlagos értéke éppen csak elérte a 10 000 Ft, addig 2015-ben a 11 400 forinttal már újabb csúcsokat jelentő magasságokat hódít.
Még mindig a készpénz bűvöletében
A webáruházaknál a készpénzes utánvét, a banki átutalás és a boltban/telephelyen/irodában történő készpénzes fizetés a legelterjedtebb. Az online vásárlók az elmúlt évben a megrendelések összértékének legnagyobb szeletét ezúttal is készpénzzel egyenlítették ki, vagyis még mindig elmondható, hogy Magyarországon a készpénz dominanciája meghatározó.
Futárszolgálatok továbbra is az élen
Továbbra is toronymagasan vezet a futárszolgálatos kiszállítási lehetőség nyújtása a webáruházak körében, tíz webshopból kilencnél elérhető ez a szállítási mód. Ezt követi a boltban való személyes átvétel, illetve a személyzettel rendelkező partneri ponton történő személyes átvétel. Az elmúlt évekhez hasonlóan a 2015-ös megrendelések kiszállítását a vásárlások összértéke szerint a futárszolgálatos kézbesítés jellemezte, a megrendelések összértékének 42%-át a futárszolgálatok juttatták el a vásárlókhoz.
2. ábra Szállítási módok elérhetősége a webáruházak körében
Forrás: eNET kínálat oldali online kiskereskedelmi kutatás, 2016. május
Egyre többen vásárolnak már külföldi webshopokból
2015-ben a rendszeresen internetezők 84%-a vásárolt online a hazai webáruházak kínálataiból és 35%-uk külföldi webshopokból (is) – ezzel beigazolódott a webáruházak tavalyi várakozása, miszerint az online vásárlók számában jelentős növekedés várható. Az elmúlt egy évben nem csupán az online vásárlók száma növekedett, hanem a külföldről történő online vásárlási kedv is megugrott a magyar online vásárlók körében. Míg 2015-re 4%-kal növekedett az online vásárlók száma, addig a külföldről is online vásárlók száma 14%-kal nőtt egy év alatt. Azok az online vásárlók, akik külföldről is rendelnek online, leginkább ruházati és sportruházati termékeket, számítástechnikai eszközöket, illetve órákat és ékszereket rendelnek a külföldi webshopokból.
Fut az online szekér
A hazai e-kereskedők továbbra is leginkább az internetes vásárlások, valamint az online vásárlók számának növekedését, továbbá a mobileszközről történő internetes vásárlás arányának növekedését várják az elkövetkező három évben. Habár az online kiskereskedelem növekedési üteme 2014-hez képest némiképp lelassult, ez azonban leginkább annak tudható be, hogy évről évre egyre magasabb bázisról produkál növekedést a piac. Aggodalomra tehát semmi ok, következő 3-4 évet várhatóan továbbra is az e-kiskereskedelem nettó forgalmának gyarapodása fogja jellemezni, hiszen egyelőre semmilyen akadály sincs a láthatáron, ami ezt meggátolná. Látva a nyugati országok e-kereskedelmi piacának trendjeit, még mindig jócskán van hova fejlődni és növekedni.
eNET
Kapcsolódó cikkek
- E-TOPLISTA 2016 – A legnagyobb webáruházak listája
- Horvátországba és Montenegróba utazna a magyar
- Ügyintézés? – Inkább online!
- Hogyan viselkednek a magyar facebookozók?
- Az internet összehozza vagy szétválasztja a családot?
- Az internetezők egyharmada használja profi módon az internetet
- e-TOP LISTA: a legnagyobb webáruházak listája
- Sikeres évet zártak a hazai e-kereskedők
- Mennyit ér egy lojális vásárló szavazata, avagy hol szeretünk online vásárolni?
- Elindult az Év Internetes Kereskedője Díj 2015
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.