Az LG tette légkondicionálttá a Magyar Vöröskereszt országjáró véradókamionját

forrás: Prím Online, 2016. június 26. 12:59

Az LG Electronics (LG) légkondicionálókkal szerelte fel a Magyar Vöröskereszt első és egyetlen országjáró véradókamionját. 

A beszerelt eszközök egyaránt hűtenek és fűtenek is — így az egész évben úton lévő kamion ezentúl minden évszakban megfelelő körülményeket tud biztosítani a kényelmes és biztonságos véradáshoz.

 

A Magyar Vöröskereszt véradókamionja immáron 10 éve járja az év minden szakában az országot. Évente több ezer kilométert tesz meg, üzembe helyezése óta pedig több mint 40 ezer ember közreműködésével segített a hazai egészségügyi intézményeknek. A kamion kialakítása kellemes környezetet nyújt a véradáshoz: orvosi szoba, négy vérvételi ágy és egy adminisztrációs helyiség is helyet kapott az egyedi járműben.

 

A nyári hónapokban fontos a helyiségek hatékony légkondicionálása: a nagy hőségben ugyanis igen megterhelő az emberi szervezet számára a véradás. Ez sokszor okozott gondot a Magyar Vöröskereszt számára — és ebben segített most az LG magyarországi képviselete. Az együttműködés keretén belül a véradókamion különböző helyiségeibe összesen hat légkondicionáló egységet — egy monosplit és egy multisplit rendszert — szereltek be. Ezek mindegyike egyaránt alkalmas hűtésre és fűtésre is, így a gépek mostantól nagy segítséget nyújtanak majd a véradók és az ott dolgozók számára is. 

 

„Megtiszteltetés számunkra, hogy Magyarország egyetlen véradókamionja ezentúl a mi klímaberendezéseinkkel közlekedik. A vállalat minden munkatársa nevében elmondhatom, hogy nagyon örülünk annak, hogy ismét egy ilyen jó ügyet támogathatunk, amelynek köszönhetően a véradás helyszíne nemcsak mobilis, de korszerű, kellemes és kényelmes is lesz” — mondta az átadóünnepségen Youngnam Roh, az LG Electronics Magyar Kft. ügyvezető igazgatója.

 

Az adományként beszerelt kül- és beltéri egységek energiahatékonysága és üzemi megbízhatósága kiváló, továbbá rendkívül alacsony zajszinttel működnek. A távirányítású készülékeket automatikus öntisztító funkcióval látták el. A berendezések felszerelését — szintén adományként — a GpE Klímatechnika végezte el, amely régóta az LG Electronics Magyar Kft. partnere. A két cég már korábban is számos társadalmi felelősségvállalási projektben dolgozott együtt, többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház Koraszülött-Újszülöttpathológiai osztályának klimatizálásában 2014-ben.

 

„A Magyar Vöröskereszt nagy örömmel fogadta az LG adományát. A nyár a legmozgalmasabb időszak a véradókamion számára, ilyenkor az összes nagyobb fesztiválra ellátogatunk. A rendkívül hasznos felajánlásnak hála, véradóinkat mostantól klimatizált környezet fogadja, így még komfortosabban érezhetik magukat, miközben másokon segítenek” — mondta el Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója.

 

Az LG Electronics Magyar Kft. számára kiemelten fontos a társadalmi felelősségvállalás, melynek keretében az elmúlt években több gyermek-egészségügyi intézményt is támogatott légkondicionáló készülékeivel. A vállalat 2014 őszén 15 millió forint értékű adomány keretében szereltette fel légkondicionáló rendszerekkel a Bethesda Gyermekkórház kórtermeit és kezelő-helyiségeit, amelyek 70 százaléka jelenleg a kórtermekben felel az optimális hőmérsékletért, a fennmaradó beltéri egységek pedig a rendelőkbe, a foglalkoztatóba, a gyógytornaterembe és a könyvtárba kaptak helyet.  

 

 

 

Az LG Electronics ezekkel a kül- és beltéri egységekkel támogatta a Magyar Vöröskeresztet

A Magyar Vöröskereszt véradókamionja összesen hat LG légkondicionáló berendezést kapott az LG magyarországi képviseletétől: egy monosplit, valamint egy kültéri és három beltéri egységből álló multisplit rendszer készülékeit. 

 

Nagy Sándor József, az LG hazai klímaüzletágának értékesítési vezetője elmondta: a multisplit rendszer beszerelt egységei között van az LG Art Cool Gallery (MA09AH1.NF1) beltéri típus, amely pontosan úgy néz ki, mint egy dekoratív képkeret: cserélhető képeivel egyszerre hasznos és szép kiegészítője a Vöröskereszt különleges járművének. A CV09.NE2 mennyezeti klíma nem foglal helyet a falakon, ezzel is elősegítve a helytakarékosságot. Az MS07AQ Deluxe oldalfali beltéri egység első osztályú, infrás távvezérlővel irányítható, JetCool funkcióval bíró berendezés, mely 5-6 perc leforgása alatt lehűti a helyiséget — emelte ki a szakember. Ezt a három beltéri egységet az MU3M19.UE3 kültéri egység „szolgálja ki”.

 

A kamionban helyet kapott még az egy-egy LG E09EM Comfort bel- és kültéri egységből álló monosplit rendszer, ahol az inverteres és távirányítású berendezés halkan és gyorsan hűti le vagy fűti fel a kamion helyiségeit.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Digitalizáció a KKV-knál - ahogy a mesterséges intelligencia látja

Manapság mindenki mindenről a ChatGPT-t kérdezi meg, úgyhogy - gondoltam - mi is kipróbáljuk, megnéztük, hogy milyen hírt írna a mesterséges intelligencia arról, hogy hol tart a digitalizáció Magyarországon a kis- és középvállalkozásoknál. Íme:

2023. február 4. 21:32

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05