Több mint 3.000 nyugat-dunántúli pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
A nyugat-dunántúli régióban több mint 3.000 pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül az Otthon Melege Program keretében meghirdetett háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére.
A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a nyugat-dunántúli régióban a nyugdíjas, illetve a nagycsaládos természetes személyek 2016. július 18-án, 9:00-ig nyújthatnak be a pályázatot.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, az eredeti terveknek megfelelően a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban 2016. július 20-án 8:00 órától. Az érdeklődők 2016. július 20-án 8:00-9:00 óra között nyújthatják be pályázataikat, így a pályázati lehetőségtől senki sem esik el. 2016. július 20-án 9:00 órától a pályázatbenyújtást határozatlan időre felfüggesztik majd az észak-magyarországi régióban.
A Pályázati Útmutatóban meghatározott feltételeknek megfelelő pályázatok a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig részesülhetnek támogatásban. A benyújtott pályázatokkal kapcsolatos kommunikáció a pályázati portálon (https://hgcs-2016.nfsi.hu/) keresztül lehetséges.
Kapcsolódó cikkek
- Nyerj robotot az Universal Robots-tól!
- Iskolai 3D nyomtató pályázat indult
- Applikációkkal irányított okos háztartási eszközök
- 20 ezer fölött a hűtőgépre pályázók száma
- Több mint 3.500 észak-magyarországi pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
- Több mint 7500 dél-alföldi pályázó az Otthon Melege Programban elérhető hűtőgépcserére
- Több mint 3000 pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere alprogramjára
- Átadták az idei DELFIN Díjakat
- Meghosszabított nevezési határidő
- Wificaster, öko erőmű, intelligens kábel – bemutatkoztak a legújabb fejlesztések
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.