Az Euronics a konzolok, a mobiltelefonok és a TV-k népszerűségét jósolja
A Black Friday akciók hazánkban is egyre népszerűbbek, főként a műszaki termékeket kínáló online áruházakban.
Az Euronics Műszaki Áruházlánc azonban hűen az eredeti Black Friday-szellemiséghez nem csak a weboldalán, hanem 65 üzletében is hatalmas akciókkal készül, ráadásul három napon keresztül. A cég, ami 2015-ben ezen a napon érte el legnagyobb forgalmát idén 10 milliárd forint értékű árukészlettel várja a vásárlókat.
Mióta az angolszász országokban elindult a Black Friday-láz, a karácsonyi bevásárlás a szokásosnál jóval korábbra tolódott. Az akció 2015-re már hazánkban is annyira népszerűvé vált, hogy van olyan cég, ahol ilyenkor a karácsonyi forgalomnál is jobb számokat tudnak hozni.
„Tavaly ezen a napon bonyolítottuk 27 éves történetünk során a legnagyobb napi forgalmunkat, és idén is hasonló sikerre számítunk. Ennek érdekében a webshopunk mellett 65 üzletünkben 650 szakértővel is várjuk a vásárlókat, ráadásul nemcsak 25-én pénteken, hanem 26-án szombaton és 27-én vasárnap is, tartva a kedvezményeket, amik a 70%-ot is elérhetik. Másik különleges ajánlatunk, hogy a Black Friday alatt kínálunk majd 20 hónapos ingyen hitelt, így az akciós termékekhez még kedvezőbben tudnak hozzájutni a vásárlók” – mondta el Fajcsi Róbert, az Euronics Műszaki Áruházlánc kereskedelmi ügyvezető igazgatója.
A minden évben slágerterméknek számító mobiltelefonok és televíziók mellett az áruházlánc a kisgépek és nagyfehér áruk népszerűségére számít, de minden termékkategóriában készül majd akciókkal, összesen 10 milliárd forint feletti értékű árukészlettel. A fehéráruban az egyik legerősebb piaci szereplő Euronics akciós kínálatában idén kedvezményes nagy háztartási gépek is megtalálhatóak lesznek, a vásárlók igényeinek megfelelően kiemelt figyelmet fordítva a nagy márkákra.
Kapcsolódó cikkek
- Az Extreme Digital idei fekete péntekének új slágere a szárítógép volt
- Több mint tízezer darab eladás az első órában az Extreme Digital fekete péntekjén
- Első alkalommal rendezik meg az eMAG Black Cat Day-t, a fekete állatok örökbefogadó napját
- Idén 30.500 Ft-ot szánnak a karácsonyra a magyar internetezők
- Egyre többen keresik a Black Friday akciókat Magyarországon
- Make Black Friday Great Again!
- Black Friday: a pénzügyi adathalászat nő az ünnepek közeledtével
- Még mindig a Google hozza a legtöbb vásárlót a webáruházaknak
- PayPal: kiugróan magas pénzforgalom várható az ünnepi időszakban
- Az eMAG Black Friday kínálatában idén 450 000 termék várja a magyar vásárlókat
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.