A Netlife-ot is elérte az IoT láz
Egy egyetemi projekt keretében az egyik hallgató a Netlife közreműködésének köszönhetően próbálhatta ki az SAP Internet of Things szolgáltatását.
Feladata az volt, hogy érzékelők adatait eljuttassa az SAP HANA felhőszolgáltatásába, majd ezeket megjelenítse. A projekt sikerét mi sem példázza jobban, hogy az említett hallgató azóta ajánlatot kapott a Netlife-tól, így már ő is a cég sorait erősíti.
A feladat elvégzéséhez a HANA „Internet of Things Services”-t használta a felhő oldaláról. Hardver oldalról egy Raspberry Pi 2-t, valamint két TI SensorTag Bluetooth érzékelőegységet kapott. A megjelenítéshez (a Netlife-hoz hűen) az SAP legújabb megjelenítési formáját, a web alapú SAP Fiori-t használta.
Az Internet of Things Services használatához, hozzá kell adnunk eszközöket, valamint, hogy milyen üzeneteket kívánunk küldeni a felhő és az eszköz között és/vagy az eszköz és a felhő között. Ezekben az üzenetekben tudjuk megadni a szenzor adatokat, parancsokat, vagy bármilyen információt, amit szeretnénk küldeni. Az üzenetek feldolgozásához a felhő oldaláról van előre elkészített szolgáltatás, de készíthetünk akár sajátot is. Az eszköz oldaláról viszont nekünk kell elkészíteni az alkalmazást, ami kezeli az adatok kinyerését a szenzorról, valamint azok továbbítását a felhő felé, vagy akár az üzenetek fogadását a felhő felől. Maga a kapcsolat lehet HTTP POST vagy WebSocket alapú is.
Jelen esetben a projekthez WebSocket kapcsolatot alakított ki a hallgató a Raspberry Pi és a HANA között. Ehhez Node.js futtatókörnyezetben futó alkalmazást használt, operációs rendszernek pedig a Debian Linux egy a kifejezetten Raspberry Pi-ra írt Raspbian változatot használta. Ez az alkalmazás kezelte a kapcsolatot a szenzorral, ez olvasta ki a szenzor adatok értékeit, valamint ez küldi tovább ezeket az adatokat a felhő felé a megfelelő formában.
Az Internet of Things szolgáltatás alapértelmezetten a fogadott adatokat tárolja egy adatbázis táblában, valamint a megjelenítéshez egy beépített OData szolgáltatást nyújt. Ezt használva a hallgató, egy Fiori web alkalmazást hozott létre WebIDE online fejlesztőkörnyezetben. Az elkészült webalkalmazásban megtekinthetjük az adatainkat táblázatos formában, valamint diagramm formában is.
A hallgató ezzel nemcsak sikeresen teljesítette a feladatát, de rengeteg tapasztalatot szerzett az SAP legújabb technológiáiból, valamint az IoT világából is.
Kapcsolódó cikkek
- Felhőbe költöznek a HR rendszerek
- CES 2017: A gépek mint segítőkész személyi asszisztensek
- A Vodafone és az Emergency One karácsonyi ajándéka: Okos tűzoltó- és mentőautók az Egyesült Királyságban
- Az SAP Fiori dizájnját idéző adventi naptár „népokító” céllal
- Mesterséges intelligenciát adnak a hazai HR-esek kezébe
- IDC IoT Fórum 2016
- Magyarországon a legújabb HANA újdonságok
- A Fujitsu a DHL-lel közösen forradalmasítja a logisztikai piacot
- Globálisan elérhető a Fujitsu PalmSecure BioLock
- 2025-re 100 milliárd digitális kapcsolatot kell felvértezni a támadások ellen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.