Megérzések és hiteles arcok alapján dönt jövőjéről a magyar Snapchat generáció
A reputáció és hallgatói élet befolyásolja leginkább a felvételi előtt álló diákok iskolaválasztását, akik nehezen fogadják be a sulykolt üzeneteket.
A Snapchat, a kortárs véleményvezérek és az emocionális töltettel rendelkező hívószavak hatnak elsősorban a döntés előtt álló fiatalokra. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) saját kutatásaira támaszkodva, egyedülállóan komplex oktatási kampányt indított a 2Republic reklámügynökséggel, amelynek kialakításába bevonták magát a célcsoportot is. Az integrált megközelítés 80 százalékkal növelte az elérést a felvételizők körében, a METU pedig a zsugorodó felsőoktatási piacon is tovább tudta növelni részesedését.
Idén közel 5400 fővel csökkent a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők száma. A szűkülő piacon kiélesedő versenyben a felvételizők folyamatosan változó célcsoportot jelentenek az egyetemek számára, hiszen minden évben 75 százalékban kicserélődnek a diákok. A tinédzserek hagyományos reklámfelületek iránti érdektelenségére válaszolva a METU integrált kommunikációs kampány keretében szólította meg a fiatal generációt. A számos, többek között memetikai kutatáson is alapuló kommunikációs koncepció stratégiájának kialakításába a célcsoporttal egyidős Squad tagjait is bevonták.
A mind ATL, mind pedig BTL elemeket felvonultató aktivitásokban a legújabb platformok is központi szerepet játszottak. A METU az első hazai egyetemként egyszerre kommunikált aktívan a Facebook, az Instagram, a Snapchat és a Youtube felületein. Az integrált imázskampány a hagyományos reklámelemeket adaptálta az oktatási szegmensre, melynek eredményeként a piac 5 százalékos csökkenése ellenére is nőtt a METU-ra jelentkezők aránya az előző évhez képest.
„A felvételi kampány során az átfogó marketing tevékenységünk elemei egymásnak tartalmat generálva erősítették az üzeneteinket. A most felvételiző diákok felsőoktatással kapcsolatos attitűdjének megismeréséhez saját kutatásokat is végeztünk. Elemzéseinkből egy olyan generáció rajzolódik ki, amely már akár évekkel a felvételi előtt elkezd érdeklődni a továbbtanulás iránt, azonban körülbelül 80%-uk az intézmény kiválasztását az utolsó pillanatig halogatja és sokszor impulzusszerű, megérzésen alapuló döntéseket hoz” – mondta Jákó Eszter, a Metropolitan Egyetem marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese.
A most 20 éves Republic Grouphoz tartozó 2Republic reklámügynökség által megvalósított országos szintű reklámkampányban olyan hírességek és véleményvezérek tűntek fel, mint Stahl Barbara énekes, valamint Fenyvesi Zoltán színész, aki maga is a METU hallgatója.
"A METU-n önmagad lehetsz! szlogenre épülő kampány kreatívjaival a pályaválasztás szabadságát és sokszínűségét emeltük ki. A letisztult, színekre épülő látványvilág, a stockfotó-mentesség és a divatfotózás olykor extrém vizualitása adta az alapot a szakmai területeket megtestesítő karakterek kidolgozásához. A kedvenceink voltak azok a kizárólag szöveges poszterek, amiket jellemzően metró és egyéb tömegközlekedési eszközökön vetettünk be. Itt egy szókitaláló játékhoz hasonlóan, hangsúlyos méretű töredékszavakkal operáltunk a szintén színes háttereken, az utazókra bízva a kommunikációs üzenet megfejtését” – mondta Kollmann Áron, a 2Republic kreatív igazgatója.
Az integrált kampánynak köszönhetően a Metropolitan Egyetem elérése a célcsoportban nyolcvan százalékkal nőtt, emellett több, mint 30 százalékkal emelkedett az organikus videomegtekintések száma. Az intézmény nyílt napjaira a regisztráltak száma több mint 42 százalékkal emelkedett, míg a résztvevők aránya 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Annak ellenére, hogy 2017-ben tovább csökkent a felsőoktatásba felvételizők száma a tavalyi évhez képest, a METU 2 százalékkal növelte piaci részesedését.
Kapcsolódó cikkek
- Újfajta digitális mikroszkópok lesznek elérhetőek a magyar iskolások és amatőr kutatók számára
- Több mint ezer lány tanult programozni a Skool projektben
- Digitális Témahét: több mint ezer iskola nyit kaput a digitális világra
- Átfogó programot indít a kormány az informatikus utánpótlás biztosítására
- Több száz jelentkezőből kerülnek ki a legjobbak az új képzési modellben
- A robotok már köztünk vannak
- Digitális Témahét a GE Digitalnál
- Még képzettebb mérnökök kerülhetnek ki a BME-ről a thyssenkrupp Steering segítségével
- Világjobbító innovátorok - avagy a női kreativitás határtalan
- A Google támogatásának köszönhetően indul a KódKlub, a Technológiai Oktatásért Alapítvány új projektje
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.