Hiányoznak a digitális képességek
Bár a cégek 90 százaléka stratégiai jelentőségűnek tartja a digitális transzformációt, mindössze 15 százalékuknál áll rendelkezésre a digitális átálláshoz szükséges tudás– derül ki a Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvergyártó közös felméréséből.
Ahogy gyorsul a technológiai innováció, és a digitális átalakulás bekerült a közbeszédbe, egyre több cég szerint hiányzik náluk a digitális átalakulásukhoz szükséges, megfelelően képzett csapat.
A 2015 után idén második alkalommal elkészített nemzetközi kutatás szerint a megkérdezett cégek 64 százaléka nem rendelkezik ilyen képességekkel. Két évvel ezelőtt még csak minden második vállalat állította ezt.
A cégek látják a digitális jövő jellemzőit
A digitális transzformáció fontosságát mutatja, hogy a vállalkozások 45 százalékánál úgy vélik, a digitalizáció komoly fenyegetést jelent meglévő üzleti modelljükre, és sokan tisztában vannak az előnyeivel is. A válaszadók 56 százaléka nyilatkozta azt, hogy az új technológiák révén jobban megérti ügyfeleit, és új üzleti modelleket tud bevezetni. Ennek ellenére a vállalatok mindössze fele rendelkezik valamilyen elképzeléssel a cége digitális jövőjéről, 37 százalékuk bír átállási stratégiával és 26 százalékuknak van kidolgozott forgatókönyve arra, hogyan valósítsák meg a gyakorlatban a digitális transzformációt.
A tanulmány ugyanakkor egy ellentmondásra is rámutat: miközben a vállalkozások többsége (90 %) kulcsfontosságúnak tartja a digitális transzformációt, csak töredékük (16%) tesz aktívan annak érdekében, hogy előteremtse a hiányzó szaktudást.
E képességek szükségesek a digitális átalakuláshoz
A kutatás alapján a szervezetek az informatikai biztonsági ismereteket tekintik a legfontosabbnak a digitális képességek közül. A második a rangsorban a mobil technológiákkal kapcsolatos tudás, míg a harmadik az üzleti működés átalakításához elengedhetetlen menedzsment ismeretek. A lista elején szerepelnek olyan területek is, mint a big data, a felhő, a dolgok internete (IoT), vagy az üzleti hálózatokhoz kapcsolódó tudás.
Miközben a vállalkozások tudják, hogy ezen képességek kulcsfontosságúak a sikeres digitális átálláshoz, jelentős lemaradás tapasztalható azok elsajátításában. A válaszadók mindössze harmada jelezte például, hogy képzett munkatársakkal rendelkezik IoT, big data területén. A felhő technológia kapcsán a cégek 49 százaléka érzi úgy, hogy megfelelő kompetenciával rendelkezik. A szervezetek leginkább a közösségi médiához értenek, az ennek hatékony használatához szükséges tudás a válaszadók 57 százalékánál áll rendelkezésre. A digitális átállás vonatkozásában legfontosabbnak tartott it-biztonsági ismeretek esetében a megkérdezett társaságok 45 százaléka ítélte úgy, hogy megfelelő képességekkel bír.
A Müncheni Műszaki Egyetem „Skills for Digital Transformation” és az SAP szoftvergyártó felméréséhez 18 országból érkeztek válaszok. A kutatást 2017 márciusában és áprilisában végezték.
Kapcsolódó cikkek
- Kitekintés 2030-ra: partnerség az emberek és gépek között
- Digitális Esély 2017
- A pelenka volt a slágertermék 2017 első félévében
- Minden második gyerek veszélynek van kitéve a neten
- Bemutatkozott a digitális próbafülke
- Kettős díjazás a hazai SAP-nál
- A Fujitsu immár ötödik éve az élen a Gartner szerint
- Új korszak jön az állami tulajdonú vállalatoknál
- Sikeresen zárult a 7. Infoparlament
- Nagyobb rugalmasságot, több időt és a papírmunka csökkenését várja a digitalizációtól a kkv-szektor
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.