Új befektetés a közösségek építésébe
Pénteken, a londoni Facebook Communities Summit Europe rendezvényen bejelentették a Facebook Közösségi Vezetők Program (Facebook Community Leadership Program) nevű globális kezdeményezést, amely révén a Facebook azokat az embereket támogatja, akik szolgáltatását használva közösségeket építenek.
A Facebook több tízmillió dolláros költségvetést biztosít új programjára, ebből akár tízmillió dollár közvetlenül azokhoz az emberekhez jut majd el, akik közösségeket hoznak létre és menedzselnek az oldalon.
Emellett új, kifejezetten csoportadminisztrátoroknak szánt eszközöket is bejelentettek, valamint azt is, hogy kibővítik a Londonban működő, a felhasználók védelmét szolgáló technológiákat fejlesztő csapatukat.
A Facebook Communities Summit Europe keretében több mint 300 közösségi csoport vezetője találkozott Londonban. Többek közt képviseltette magát a Blind Veterans UK, ezt a csoportot egy érdekképviseleti szervezet működteti, amely vak veteránok és családjaik számára nyújt támogatást, a Donna Mama, a francia anyákat tömörítő közösségi csoport, valamint a női gördeszkásokat tömörítő Girl Skate UK. Részt vett a rendezvényen a High Society PL csoport is, amelynek tagjai az edzőcipők rajongói, valamint a Berlin Bruisers, Németország első melegbarát, mindenki számára nyitott rögbiklubja.
A Facebook Közösségi Vezetők Program
A közösségek vezetői gyakran javasolnak olyan új megoldásokat, amelyek hatékonyabbá teszik munkájukat. A Facebook Közösségi Vezetők Program keretében azokat a csoportadminisztrátorokat támogatják, akik a Facebook szolgáltatásait és alkalmazásait használják közösségük építéséhez. A program részletei:
- Kiemelt közösségi vezetői és ösztöndíj lehetőségeik képzéséseket, szakmai és anyagi támogatást biztosítanak világszerte a közösségi vezetőknek.
– Legfeljebb öt adminisztrátort választanak kiemelt közösségi vezetőnek, akik számára legfeljebb 1,000,000 dollárt biztosítanak* az általuk javasolt közösségi projekt megvalósításához, és további szakmai támogatásban is részesülnek.
– Legfeljebb száz vezető vehet részt ösztöndíjprogramukban, ők egyenként akár 50,000 dolláros* támogatást kaphatnak közösségi kezdeményezéseik megvalósításához.
- Közösségi Vezetői Körök: ezek a csoportvezetők közötti személyes kapcsolattartást, tudásmegosztást és az együttműködést szolgálják. Tavaly az Egyesült Államokban három ilyen kört már létrehoztak egy pilotprojekt keretében, ezek globális kiterjesztésére idén kerül sor.
- Külön csoportok a Facebook Power Adminok számára: jelenleg több mint tízezer amerikai és brit adminisztrátort tömörítenek a csoportjaik, de új felhasználókat vonnak be ezekbe, hogy még többen tudjanak tanácsokat megosztani egymással, illetve magával a Facebookkal is. Segítségükkel hasznos visszajelzést kaphatnak új funkciók tesztelésekor.
Az ösztöndíjprogramra és a kiemelt közösségi vezetői pozícióra már most lehet jelentkezni. A programról további információ a communities.fb.com oldalon található.
Új eszközök a csoportadminisztrátorok és a tagok számára
A facebookos csoportok adminisztrátorai szeretnék saját közösségeiket biztonságban tudni, működésüket hatékonyan megszervezni, tagjaikat pedig bevonni a működésükbe. Ezt segíti elő a ma bevezetett négy új funkció.
- Eszközök adminisztrátoroknak: az adminisztrátorok mostantól a jelentkezéseket, a Group Insight-okat, és minden más fontos információt egyetlen felületen érhetnek el. Ezzel sokkal egyszerűbbé vált a tagságok kezelése, amelynek köszönhetően az adminisztrátorok több időt fordíthatnak a kapcsolatépítésre csoportjaik tagjaival.
- Csoportbejelentések: a csoportadminisztrátorok azt kérté, hogy tegyék egyszerűbbé a friss információk megosztását, ezért egy új funkcióval lehetővé teszik, hogy legfeljebb tíz bejegyzést rögzíthessenek csoportuk oldalának tetején.
- Csoportházirend: Mostantól az adminisztrátorok létrehozhatnak egy dedikált oldalt a házirendnek, így a szabályokat hatékonyabban oszthatják meg csoportjuk tagjaival.
- Személyre szabhatóság: minden közösségnek megvan a saját identitása - most az adminisztrátorok személyre szabott színt rendelhetnek csoportjaikhoz.
A biztonsági funkciókat fejlesztő londoni fejlesztőcsapat kibővítése
A világ különböző országaiban lévő fejlesztőcsapataik folyamatosan olyan technológiákat dolgoznak ki, amelyek segítenek felhasználóikat biztonságban tudni. Az Egyesült Államokon kívül Londonban működik a legnagyobb ilyen csoport, melynek létszámát 2018 végéig megkétszerezik.
A biztonsági funkciókkal foglalkozó fejlesztőik többek közt az alábbi területeken dolgoznak:
- Hamis fiókok beazonosítása és letiltása: erre azért van szükség, hogy biztosíthassák, hogy a Facebookon a felhasználók valódi emberekkel tudnak kapcsolatba lépni.
- A felhasználók védelme: a zaklatások, átverések számának csökkentése olyan eszközök fejlesztésével, melyek ki tudják szűrni, majd el is tudják távolítani ezeket.
- A kártékony tartalmak jelentésének továbbfejlesztése: szeretnék egyszerűbbé tenni felhasználóik számára a visszajelzést olyan tartalmakról, amelyeknek nincs helyük a Facebookon. Ez a rendszer az automatikus érzékelést biztosító algoritmusokat kiegészítve működik.
Az emberek számára egy közösséghez tartozás támogatást és célokat biztosít, legyen szó akár online, akár személyes közösségről. A ma bevezetett új eszközök segítségével az adminisztrátorok nem csupán bővíthetik csoportjaikat, de megerősíthetik a tagjaik közötti kapcsolatot is. A közösségi vezetők inspirálják a munkájukat, és mindent megtesznek, hogy a jövőben is támogassák őket.
__________________
* A tényleges kifizetés összege változhat a kifizetés idején fennálló árfolyamingazodás miatt. A bejelentésük időpontjában 1,000,000 dollár nagyjából 807,000 eurónak, 715,000 ezer brit fontnak felel meg, míg az 50,000 dolláros összeg nagyjából 40,000 eurós, vagy 35,000 fontos összeget jelent.
Jennifer Dulski, a Facebook csoportok és közösségek részlegének vezetője, és Ime Archibong, a termékpartnerségek részleg alelnöke
Kapcsolódó cikkek
- Begyorsít a Facebookon a 24.hu
- Nagy adóterhekre és már kilátásba helyezett büntetésekre számíthat a Facebook hazánkban
- Magyar adminisztrátorokat is vár a Facebook első európai közösségi csúcstalálkozójára
- A Facebook Blueprint nevű globális képzési programja már egymillió kkv-t segít világszerte
- Magyarországon is elérhető a Facebook álláskereső funkciója
- Online eszközök a nemzetközi kereskedelemben
- Új szolgáltatással bővül a Facebook
- Ki nyeri a mobil gyorsasági versenyt?
- Így tartsa biztonságban cége Facebook-fiókját!
- Eddig 190 ezren követték nyomon Saiid útját a Facebookon
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.