A világon kétféle ember létezik – Vagy mégsem?
Van, aki sóval és borssal eszi a káposztás tésztát, és van, aki cukorral. Van, aki középen nyomja a fogkrémet és van, aki a tubus végén. De hogy jön ez a mobilnetezéshez? A Telenor új reklámkampányából kiderül.
Az október 25-én indult integrált kampány célja, hogy bemutassa a Telenor rugalmasan használható mobilnet csomagjait és azt a hétköznapi tényt, hogy bár hajlamosak vagyunk ellentétekben és végletekben gondolkodni, az életünk és a szokásaink változhatnak és velük együtt mi is. Pont ezért, a Telenornál mostantól a belföldi mobilnet csomagok rugalmasan rendelhetőek, cserélhetőek, lemondhatóak akár havonta, az ügyfelek igényei szerint.
„Van, aki szerint az emberek két csoportba sorolhatóak szokásaik alapján, de szerintünk ez nincs így. A koncepció azt hivatott bemutatni, hogy a változás folyamatos, nem csak a világban, de a mi életünkben, szokásainkban is. Értjük, hogy az előfizetőink mobilnet-igényei sem állandóak, ezért az új rugalmasan használható mobilnet csomagjaink is ehhez igazodnak, amelyek közül a legnagyobb újdonságnak az 5000 Ft-ért elérhető 100 GB-os belföldi mobilnet csomag számít.” – mondta el Cséky Tímea, az integrált kommunikációs kampány vezetője.
„A telenoros reklámfilmekből már megszokott közvetlenség, egyszerűség határozza meg a kampány hangnemét. Hétköznapi embereket mutatunk be olyan helyzetekben, amelyekben az ember kétfélesége, pontosabban sokfélesége mutatkozik meg, és amelyekben bárki magára ismerhet. A kampány második felében egy extra reklámfilmet is használni fogunk, amelyben egy humoros csavarral emeljük ki, milyen könnyen és rugalmasan lehet a Telenornál a mobilnet csomagokat változtatni.” – mondta el Mitter Szabina, az integrált kommunikációs kampány marketing kommunikációs menedzsere.
A publikus, számlás előfizetéssel rendelkező lakossági előfizetők számára elérhető 100 GB-os adatjegy népszerűsítésére a Telenor Facebookon-oldalán #ez100 címmel nyereményjáték indul október 29-től, ahol egy fotópályázat keretein belül bárki nevezheti élményeit, a nyertes pedig továbbfejlesztheti képességeit egy fotótanfolyamon, hogy még jobban ki tudja használni a 100 GB adta lehetőségeket.
A kommunikációs koncepciót a Telenor Magyarország lead ügynöksége, a guts&brains DDB / Tribal Worldwide Sofia fejlesztette, míg a lokális megvalósításért és kiterjesztésért az Artificial Group felelt.
A kampány reklámfilmje:
Kapcsolódó cikkek
- Kimagasló sikert ért el a Cewe chatbot kampánya!
- A Huwei új csúcskészüléke már előrendelhető a Telenornál
- Péntektől kapható az iPhone XR a Telenornál
- A Telenor Magyarország a Mesterséges Intelligencia Koalíció alapító tagja
- Katasztrófavédelmi gyakorlatot tartott a Magyar Vöröskereszt a Telenor segítségével
- A magyarországi mobilhálózatok a második legjobbak a világon, a mobil videózást tekintve
- Újabb kampány a bántalmazás ellen és a tudatosabb internethasználatért
- Új Telenor ajánlat az iskolakezdésre
- Menhelyi kutyáknak segít állást találni a Telenor
- Kedvezményes Samsung Galaxy Note9 előrendelés a Telenornál
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.