Borbély Alexandra kapta a Vodafone Egyenlőség Díjat a XV. Szóvivő Bálon
A 15. Szóvivő Bál alkalmából Borbély Alexandra színésznő kapta a Vodafone Magyarország Egyenlőség Díját. A díj célja, hogy az egyenlőtlenségek leküzdésére, és e téma fontosságára irányítsa a figyelmet.
Idén második alkalommal adta át az Egyenlőség Díjat a társadalmi egyenlőség iránt elkötelezett Vodafone Magyarország, amelyet a Magyarországi Szóvivők Országos Egyesületével közösen hozott létre. A díjat olyan magánszemély kapja, aki az alapítók szerint az adott évben életútjával, tevékenységével és példamutatásával a legtöbbet tette a társadalmi egyenlőségért. Az esélyegyenlőséget a Vodafone az élet minden területén elkötelezetten támogatja, mert hisz abban, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket kell kínálni. A Vodafone Magyarország és a Vodafone Magyarország Alapítvány kiemelten fontosnak tartja a szerepvállalást a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésének érdekében, és e díjjal is az a célja, hogy a téma fontosságára irányítsa a figyelmet.
A Vodafone Egyenlőség Díjat a XV. Szóvivő Bál zsűrije idén Borbély Alexandra színésznőnek ítélte. A díjazott személyes példamutatásával, erkölcsi tartásával, bátorságával, következetesen csendes és szelíd munkájával és művészi tevékenységével kiemelkedően sokat tett a megkülönböztetés ellen. Felvidéki gyökerekkel rendelkező színésznő életútja felhívja a figyelmet a nem látható hátráltatottsággal küzdők nehézségeire.
„A legfontosabb üzenet, amit szeretnék továbbadni, hogy a kisebbségek bármilyen csoportjába is tartozzon valaki, nem szabad hagynia, hogy mások (elő)ítélete határozza meg az önbecsülését” – nyilatkozta a díj átvételekor Borbély Alexandra. – „Hiszem, hogy a többségtől eltérőnek lenni nem szégyen, hanem érték! Sok erőt és hitet kívánok mindenkinek ahhoz, hogy eljusson a pillanatig – ami nekem már megadatott –, amikor az átok áldássá szelídül!”
„A Vodafone-nál egyértelműnek tartjuk, hogy egyenlő esélyeket kínálunk mindenkinek, és munkatársainkat csak teljesítményük és cselekedeteik alapján ítéljük meg. Az Egyenlőség Díj célja és üzenete hasonló: nem számít, ki honnan jött, milyen hátterű, milyen nemű, milyen vallású, mindenkit egyenlő bánásmód illet meg. A Vodafone vállalati szinten hisz abban, hogy mindenkinek egyenlő esélyeket kell kínálni. Ezért nagy öröm számunkra, hogy második alkalommal adhatunk át díjat olyasvalakinek, akinek eddigi életútja példaként szolgál, és hasonló célokért küzd” – mondta el dr. Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó cikkek
- Évente több ezer nő és gyermek életét mentheti meg Tanzániában a Vodafone mentőtaxija
- Meghosszabbították a jelentkezési határidőt a Vodafone Digitális Díjra
- Díjmentes hívás és 90 GB internet a Vodafone-tól Valentin napra
- Olcsóbb lett az EU-s nemzetközi hívás a Vodafone-nál
- Új technológiák: India és Kína hatalmas lehetőségeket lát, Európa szkeptikusabb
- Ötödször is piacvezető a Vodafone
- Videósorozat a fiatalok digitális eszközhasználatáról
- Robotprogramozással újít a Vodafone és a Skool
- Idén két Főállású Angyalt is hirdetett a Vodafone Alapítvány
- A Vodafone közzétette a szilveszteri forgalmi adatait
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.