Magyar fejlesztésű szoftver mentheti meg a szabadulószobákat
A szabadulószoba egy olyan világhírű hungarikum, mely mára minden országban elterjedt. A jelenlegi járványhelyzetben azonban a túlélésért küzdenek a kijutós játékok.
Az első szabadulószobát a Parapark nyitotta meg 2011-ben Budapesten. Ez a szórakoztató program világszerte egyre népszerűbbé vált, és mára komplett iparággá nőtte ki magát. Több mint 20 ezer szabadulószoba üzemel világszerte, óvatos becslések szerint is nagyjából 1-1,5 milliárd dolláros éves bevételt generálva. A magyarok továbbra is meghatározó szereplők ebben a piaci szegmensben, hiszen az 50 legnagyobb szabadulószoba-üzemeltető közül legalább 10-15 cég hazai tulajdonú vállalkozás.
A koronavírus-járvány más iparágak mellett egyik napról a másikra teljesen lenullázta a szabadulószobák bevételeit is, és ellehetetlenítette a működésüket - hasonlóan a turizmusból, vendéglátásból és egyéb szolgáltatásból élő vállalkozások többségéhez.
Ahogy a kezdetekben, úgy a most kialakult válságos helyzetben is egy magyar cég mutatja a fennmaradáshoz vezető utat. Az Exit The Room egy szabaduló szobákhoz méltó csavaros megoldással létrehozta az otthonról játszható, de ténylegesen a helyszínen folyó játékot, a Remote Escape Room-ot, magyarul a “távirányítású szabaduló szobát”.
Ezen a platformon keresztül otthonról élhető át ugyanaz az élmény, mint a szabaduló szobákban. Az ötlet lényege, hogy a játékosok távirányíthatják a kamerával felszerelt játékmestert. Ő lesz a szemük és a kezük, a feladványokat viszont nekik kell megoldaniuk, hogy sikerrel teljesítsék a kihívást.
„A Remote Escape Room megoldással az otthon biztonságából élvezhető közösségi tevékenységet kínálunk barátoknak, családoknak, kollégáknak - jellemezte a fejlesztést Rétfalvi Gábor, az Exit The Room tulajdonosa, hozzátéve, így akár karantén alatt is lehet közös programot szervezni. Mint kifejtette, az ötlet révén tud találkozni a család több generációja egy élvezetes játék erejéig, de akár csapatépítőt is lehet tartani a home officeba száműzött dolgozóknak.
„Ezen felül, nagyon fontos, hogy a kényszerszabadságra küldött játékmestereknek újra munkát tudunk teremteni. Ez egy ekkora iparágban sok ezer munkahely megmentését, és számtalan család megélhetését jelenti világszerte”- hangsúlyozta. „A megoldásunkat és az arra lefejlesztett szoftverünket nem tartjuk meg magunknak, az összes szabadulószoba üzemeltetőnek ingyenesen felajánljuk. Az EveryEscapeRoom szabadulószoba gyűjtőoldal segít nekünk eljuttatni a bajba jutott szabadulószobáknak ezt a forradalmi megoldást világszerte. Bízunk benne, hogy még időben érkezik, hogy sokakat megmentsen a csődtől. Az üze meltetőktől csak annyit kérünk, hogy az így szerzett bevételek egy részét áldozzák koronavírus elleni küzdelemre - mi is így teszünk.”
Kapcsolódó cikkek
- Tízezer könyvvel támogatja a Libri a Kórházszövetséget
- Így dolgozik egy értékesítő csapat a koronavírus idején
- Adatvédelem az online oktatási időszakban
- Elindult Magyarország első virtuális tőkebefektetési piactere
- A Gyerekaneten áprilisi témája Jocó bácsitól
- Digitalizáció felsőfokon: itt a Microsoft Dynamics 365 Business Central
- Tapsvideó és kedvezmény az egészségügyben dolgozóknak
- Tömeg-lélegeztetőgépet fejlesztenek az ÓE kutatói a koronavírus elleni védekezéshez
- Összeült a Startup Operatív Törzs
- Tömegével váltanak e-aláírásra a vállalatok a járványhelyzet miatt
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.