A digitális platformok segítettek a magány enyhítésében
Az American Psychologist folyóiratban megjelent tanulmány szerint a magány érzése nem nőtt a karantén időszak alatt. Kiderült: a fizikai távolság nem kell, hogy szociális elszigeteltséget jelentsen, mivel a megváltozott életkörülmények miatt elkezdtünk a digitális platformokon szorosabban kapcsolódni egymáshoz - magyarázzák a kutatók. Alátámasztják ezt a vezető szenior telefongyártó, a Doro adatai is, miszerint az időseknek gyártott telefonok iránt megnövekedett az érdeklődés az elmúlt időszakban.
A koronavírus-járvány kezdeti szakaszában a szakértők attól tartottak, hogy a kötelező fizikai távolságtartás és a hosszú otthon-lét a magány érzését nagyban növeli majd. A 2020. január és április között több mint 2000 felnőtt amerikai részvételével készült felmérés azonban azt mutatja, hogy ez nem így történt.
A kutatók azt találták, hogy 1 hónappal a lezárások után a résztvevők kevésbé érezték magukat elszigeteltnek vagy magányosnak, mint a COVID előtt. Valójában többen jelezték, hogy jobban kapcsolódnak most másokhoz. Az igaz, hogy az idősebb válaszadók a krízis kezdetén növekvő magányról számoltak be, mivel a szociális távolságtartásra vonatkozó szabályozások először őket érintették. Az elszigeteltség mértéke azonban enyhült, miután általánosan hatályba léptek az otthoni tartózkodásra vonatkozó szabályok. A szakértők úgy találták, hogy a "fizikai távolság" nem kellett, hogy egyet jelentsen a “társadalmi elszigetelődéssel.” A kapcsolattartást a telefon és az egyszerűen használható digitális platformok, pl. a FaceTime, vagy a Zoom is segítették.
Forrás: Doro
A kutatók rámutattak arra, hogy a pandémia lassításához nagyban hozzájárult a fizikai távolságtartás. Az, hogy ezzel a közjót szolgáljuk, növelheti a “magány-ellenálló képességünket.”- mondják a szakértők.
Azt találták, hogy a hétköznapi beszélgetések minősége is sokat javult, mivel az emberek jóval többet beszéltek arról, hogy valójában hogyan érzik magukat. A “hogy vagy?" kérdésre az emberek valódi válaszokat adtak és kaptak, ezzel pedig a beszélgetések mélysége változott. A kutatók kijelentették, nem lepődnének meg, ha az ilyen fajta emberi interakciók, - akár a távolból is - a vírus után is fennmaradnának. "Azt látjuk, lehetséges, hogy egyszerre érezzük magunkat szeretve és támogatva anélkül, hogy fizikailag közel lennénk egymáshoz.”
“Az eredmények jól mutatják, hogy az emberek megfelelően tudtak alkalmazkodni a világjárvány miatt megváltozott körülményekhez. Ez persze nem azt jelenti, hogy senki sem szenvedett elszigeteltségtől a karantén idején, de átlagosan nem emelkedett a magányosság érzése.” - magyarázta Martina Luchetti, a Floridai Orvostudományi Egyetem vezető kutatója. “Hasonló eredményeket kaptunk a nagyobb kockázatnak kitett csoportokból is, vagyis a krónikus betegségben szenvedőktől, vagy egyedül élő válaszadóktól is.”
A kutatás szerint az idősebb válaszadókban összességében tehát nem nőtt a magányosság érzése a járvány legaktívabb szakasza idején, és többségük úgy érezte, több támogatást kap másoktól, mint januárban, vagy februárban. Ennek egyik oka lehet, hogy sok idős felnőtt korábban nem használta rendszeresen a digitális platformokat, bár egy másik, Doro által végzett kutatás szerint a nyitottságuk megvan hozzá. Az érintetteknek viszont miután a családtagok, vagy más segítők megmutatták a Zoom, vagy a Skype működését, rendszeres használókká váltak; a digitális kapcsolattartás ilyen formái pedig segítettek a magány érzésén felülkerekedni.
Forrás: 2020, US National Survey - published at American Psychologist
Kapcsolódó cikkek
- A kkv-k globális helyzetéről szóló jelentés, 2020
- Pénzbeli ajándék a magyar hallgatóknak Németországban
- Digitális összefogással élhetőbbnek látjuk a jövőt
- Kezd újraindulni az élet a járműiparban
- Gyártás a Covid-19 időszakában
- Támogatja a kreatívipart a Sony
- Hogyan változott az informatikai szakemberek élete a koronavírus-járvány következtében?
- A koronavírus nyertese a home office
- A Vodafone is csatlakozott a Global Citizen és az Európai Bizottság globális kezdeményezéséhez
- Tanítsuk meg a nagyszülőket a biztonságos netezésre
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.