Szeptember 16-án leplezik le a budapesti bitcoin-szobrot

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 5. 09:57

Szobrot állítanak Budapesten a Bitcoin kriptovaluta és a mögötte lévő blokklánc-technológia alapítójának, Satoshi Nakamotonak. Ez az első alkalom, hogy szobrot formálnak a digitális pénzügyi világot megreformáló ikonról. A leleplezésre szeptember 16-án, délután 5 órakor kerül sor a fővárosi a Graphisoft Parkban. A mű részben közösségi finanszírozásból épül, a híre terjed a nemzetközi médiában is.

Mindenki számára nyitott rendezvény lesz szeptember 16-án Satoshi Nakamoto szoboravatója, amelyre magát a bitcoin atyját is meginvitálták. Ő hozta létre a bitcoint, de az internetes fizetőeszköz mögötti blokklánc-technológiát is. Utóbbi erőssége, hogy egy harmadik fél, például bank bevonása nélkül teszi lehetővé az értékek továbbítását.

 

Maga Nakamoto névtelenségbe burkolózik, álnevet használ, így a valódi személyazonossága ismeretlen. A kezdeményezők is hangsúlyozták: számukra a legfontosabb a bitcoin mögött álló szellemiség. Ezt fejezi ki a szobor tükröződő arcra is, amelyben bárki magára ismerhet.

 

A bronz mellszobor egy kapucnis alakot ábrázol majd stilizált arcvonásokkal, egyszerre utalva Nakamotóra és az “internet népére” is. A szobor arca bronz-alumínium ötvözetből készül, amit az alkotók erősen felpolíroznak, hogy tükröződjön. 

 

Gilly Tamás és Gergely Réka szobrászok műve a Graphisoft Parkban, zöld környezetben kap majd helyet, ahová bárki szabadon ellátogathat és megnézheti egy kellemes sétával egybekötve. 

 

 

Magyar siker, ami az országimázst is alakítja

“Fontos számunkra, hogy a szobor igazi magyar siker legyen, ami az ország imázsát is alakítja” - mondja Györfi András ötletgazda.

 

A nonprofit alapon épülő szobrot a hazai kriptoközösség legfontosabb tagjai finanszírozták: a Györfi András által szerkesztett KriptoAkadémia.com mellett a MrCoin kriptopénzváltó két tagja, Debreczeni-Raskó Gabriella és Debreczeni Barnabás, valamint Szilágyi Imre, a Blockchain Budapest konferencia szervezője és Kalocsai Kornél, a Blockchain Hungary szakmai szövetség alapítója is csatlakozott.

 

Az összefogást egy közösségi finanszírozási kampány tette teljessé, ennek során még további 27 szervezet és magánszemély járult hozzá a szobor felépüléséhez.

 

A magyar szoborról azóta cikkezett már többek közt az entrepreneur.com, a Fox News és számos szakmai oldal is. Maguk az ötletgazdák nyílt levélben fordultak Nakamotóhoz, hogy őt is meginvitálják a saját magáról készült szobor avatójára. Hogy az ismeretlen hős legalább inkognitóban részt vesz-e az eseményen, nem tudni. Az viszont biztos, hogy számos nemzetközi vendég is tiszteletét teszi majd. Aki szeretne csatlakozni, annak nincs más dolga, mint visszajelezni a szoboravató Facebook-eseményén.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új jelölés lesz a fenntarthatóság ismérve

Új minősítési kategóriát hozott létre a Siemens az EcoTech megjelöléssel, amivel az iparban, az energiaelosztásban használatos termékeinek fenntarthatósági jellemzőiről ad átfogó képet. Segítségével a vásárlók könnyen megtalálják a számukra egyszerre előnyös és környezetbarát megoldásokat.

2024. május 7. 17:59

NMHH-kutatás: egyre többen választanak több streamingszolgáltatót

2023-ban is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a tavalyi év végén a 15 év feletti lakosság 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.

2024. május 7. 16:24

A Schneider Electric együttműködik a WageIndicator Foundationnel

Becslések szerint világszinten a munkavállalók mintegy egyharmada kevesebbet keres, mint amennyi a nyugodt, tisztességes megélhetése biztosításához elegendő. A helyzet javítása érdekében összefogásra van szükség, ennek jegyében a Schneider Electric három évre szóló partnerségi megállapodást kötött a WageIndicator Foundation nevű szervezettel.

2024. május 7. 14:53

A világ tíz legnagyobb e-jármű-gyártója a Continental gumiabroncsaira támaszkodott 2023-ban

A Continental a tavalyi évben először szállított gumiabroncsokat a világ tíz legnagyobb volumenű, teljesen elektromos járműveket gyártó vállalatának. Az előző évben ez a szám tízből kilenc volt. Az ázsiai-csendes-óceáni térségben (APAC) a prémium gumiabroncsgyártó első ízben látja el az első öt legnagyobb volumenű elektromos járműgyártót elsőszerelésű autógumikkal. Európában, a Közel-Keleten és Afrikában (EMEA), valamint az amerikai kontinensen a vállalat emellett meg tudta tartani erős pozícióját: az öt legnagyobb volumenű gyártó továbbra is a Continental abroncsokban bízik.

2024. május 7. 11:55

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36