Itt az ABB „Kőbe zárt zene” építészeti sorozatának harmadik része
A sorozat harmadik része annak az épületnek a megújulását veszi szemügyre, amely az UNESCO világörökségi listájára is felkerült. Tallinn hajdani városfalának a 16. század elején épült egykori ágyútornyáról van szó, melyet Kövér Margónak is becéznek. 1935 óta az épület az Észt Tengerészeti Múzeumnak ad otthont, amely a hajózás, a hajóépítés és a tengeri halászat észtországi történetét és eszközeit mutatja be.
2015-ben egyedülálló középkori teherhajóroncs – egy ún. kogge – került felszínre. Lázas munka indult: milyen újszerű építészeti megoldással lehetne a hajót bemutatni a nagyközönségnek?
Végül egy helyi építész iroda, a KOKO Architects nyerte el a projektért folyó versenyt. Az iroda alapítói – Andrus Kõresaar és Raivo Kotov – sajátos érzékenységgel végzett felújításaikról váltak ismertté, melyek bensőséges módon ötvöznek régit és újat. Andrus Kõresaar elmondta, hogy milyen kihívásokat tartogatott a régi hajóroncs bemutatóhelyének kialakítása. Elsősorban arra törekedtek, hogy a hajó az őt megillető térbe kerüljön, mely nem üt el a helyi épített környezet történelmi jellegétől.
Hogyan lehetett ezt megvalósítani? Le kellett menni a föld alá! Ez a döntés több váratlan fejleménnyel szolgált az építkezés során. A földmunkák egy középkori vízgyűjtő csatornát, egy kövezett utcát és egy átjárót tártak fel, mely átvezetett a városfalon. Ezek a leletek végül mind beépültek a múzeum épületébe.
Különösen impozáns a kogge hajót befogadó csarnok háromszögekből kialakított mennyezete, mely leegyszerűsített formában a tenger hullámainak érzetét kelti. Funkciója, hogy megvédje a hajót a nap káros sugaraitól, miközben a látogatók belülről csillagos eget látnak maguk felett.
Mindezt úgy kellett megvalósítani, hogy a múzeum – a középkorba visszanyúló története ellenére – a modern kor minden követelményének megfeleljen. A világítást, a hőmérsékletet, a páratartalmat stb. szabályozó épületvezérlő funkciók a stabil beltéri klíma fenntartásával és energiatakarékos megoldásokkal szolgálják a műemlékegyüttes megőrzését.
Az ABB i-bus KNX rendszere érzékelők segítségével, napszakok szerint biztosítja a Tengerészeti Múzeum automatizált belső és külső világítását, amely még inkább kiemeli a tallinni Óváros ékkövének ragyogását.
A „Kőbe zárt zene” sorozat további részei ezen a linken tekinthetők meg, illetve magyar felirattal az ABB Magyarország YouTube csatornáján
Kapcsolódó cikkek
- Az ABB töltőberendezéseket szállít a GRIDSERVE elektromos járműtöltő hálózat számára
- Az ABB töltőire épül Katar legnagyobb elektromos buszinfrastruktúra-projektje
- Fenntarthatósági terve 30%-os energiamegtakarítást hoz az ABB gyárnak
- Itt az ABB ingyenes ROI kalkulátora
- Tervezd meg a világon az első elektromosjármű-emojit
- Az ABB felvásárolja az ASTI Mobile Robotics Group-ot
- ABB: Erős teljesítmény egy fellendülő negyedévben
- Az ABB megoldása elősegíti az áttérést a teljesen villamosított bányászati tevékenységekre
- Az ABB megoldása segíti egy kertészeti üzem növekedését
- Az ABB a Formula-E világbajnokság New York-i versenyén mutatja be az e-mobilitás jövőjét
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.