Magyar tudósok történetét juttatja a Holdra a Telenor és a Tungsram

forrás: Prím Online, 2022. január 12. 17:58

2022 nyarán indulhat a Hold felszínére a Peregrine űrszonda, hogy a tudományos kutatóeszközök mellett egy különleges küldeményt, a hazai Puli Space Technologies Téridő plakettjét is eljuttassa az égitestre. A legszélsőségesebb körülményeknek is évezredekig ellenálló fémtáblán magyar tudósok történetével üzen térben és időben minden korábbinál távolabbra két hazai vállalat. A Telenor öt kiemelkedő kortárs magyar kutató tudományos eredményeit, a Tungsram pedig a Holdat radarhullámokkal elsőként elérő Bay Zoltán történetét véste fel a mikrofilmet idéző Hold-plakettre.

1946 elején a Bay Zoltán vezetésével működő Tungsram kutatólaboratóriumának csapata  Európában elsőként észlelte egy, a Holdra irányított radarhullám visszhangját. A kísérletben felhasznált jelösszegzési eljárás kiemelkedő szerepet játszott a világegyetem megismerésében és egy új tudományág, a radar csillagászat alapjának megteremtésében. A Tungsram a Puli Téridő plakettjén Bay Zoltán tudományos eredményei előtt tiszteleg.

 

A Telenor Magyarország a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) szakértőit kérte fel, hogy segítsenek öt olyan kortárs tudós kiválasztásában, akik eddig elért eredményeikkel is hosszútávon is hatással vannak az emberiség jövőjére. Prof. Ádám Veronika biokémikus, Prof. Barabási Albert László fizikus, Prof. Freund Tamás neurobiológus, Karikó Katalin biokémikus, Prof. Kondorosi Éva biológus nap mint nap arra inspirálnak minket, hogy időben és térben is merjünk a távolba tekinteni és megvalósítani önmagunkat.

 

A Peregrine űrszondát 2022 nyarán az Astrobotic Technology a floridai Cape Canaveral 41-es indítóállásáról indítja útjára egy Vulcan Centaur rakéta segítségével a Holdra. Az Apollo-17 1972-es útja óta ez lehet az első küldetés, amikor ismét amerikai holdi leszállóegység indul az űrbe. Az űr szélsőséges környezetének akár 5000 évig is ellenálló Téridő plakettet a holdjáró terveiről ismert, budapesti székhelyű Puli Space Technologies űrtechnológiai vállalat az Astrobotic partnereként készíti el. A speciális hővédelmi eljárással gyártott plakett 200x200 mm- méretű, súlya 160 gramm és a Holdra indított űrszonda lábazati szerkezetén kap helyet, így üzenve a jövőbe vagy más civilizációk számára.

 

 

Bay Zoltán, a radarcsillagászat atyja a Tungsram szövegében

A világhírű fizikus, Bay Zoltán nevéhez a magyar Hold-radar-kísérlet mellett a fotoelektron-sokszorozó és a fénysebességre alapozott méterdefiníció és sok más szabadalom is fűződik. Karrierje elején négy évig volt Berlinben ösztöndíjas, ekkor Werner Steiner kutatóval közösen először bizonyították be spektroszkópiai úton, hogy az aktív nitrogéngáz szabad nitrogénatomokat tartalmaz. Hazatérését követően új rendszerű elektrokardiográfot tervezett, amely széles frekvenciatartományban, torzításmentesen regisztrálta a szív működését. 1936-ban a Tungsram kutatóintézetének vezetője lett, 1944-től 1948-ig a vállalat műszaki vezérigazgatói pozícióját is betöltötte. Ő vezette azt a csoportot, melynek Európában először sikerült radarvisszhangot észlelnie a Holdról. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja lett. 1946-ban tudományos munkásságának elismeréséül megválasztották az MTA Matematikai és Természettudományi Osztálya elnökévé.

 

Prof. Ádám Veronika biokémikus kutatási területe a neurokémia, közelebbről a mitokondriumok és az oxidatív stressz szerepe a neurodegeneratív betegségek és az ischemias agykárosodás kialakulásában. Nevéhez fűződik annak kimutatása, hogy kulcsfontosságú metabolikus enzimek kóros körülmények között az agysejteket pusztító oxigén származékokat állítanak elő, ami hozzájárul neurodegeneratív betegségek (pl. a Parkinson-kór) és a stroke kialakulásának mechanizmusához.

 

Prof. Barabási Albert-László fizikus kutatási területe a természetben és a társadalmi rendszerekben is széles körben elterjedt skálafüggetlen hálózatok vizsgálata. Kutatásainak eredménye az ún. Barabási–Albert-modell (BA-modell), ami többek között a társadalmi hálózatok tanulmányozására ad lehetőséget. A BA-modell a komplex hálózatok fejlődésének egy modellje, mely a gyakori skálafüggetlen tulajdonságokra ad magyarázatot. Igazolja, hogy a fokszámeloszlásuk gyakran negatív kitevőjű hatványfüggvény szerint cseng le.

 

Prof. Freund Tamás neurobiológus kutatási területe az agykéreg szerkezete és működése, a gátlást végző idegsejtek funkciói, az epilepsziás és ischaemiás agykárosodás patomechnizmusa. Meghatározta továbbá a tanulási és memóriafolyamatok alapjául szolgáló agyi hullámtevékenység kialakulásának és funkciójának idegsejthálózati alapjait, új értelmezést adott a szorongás kórélettani folyamatainak és a kannabinoidok hatásmechanizmusának.

 

Prof. Karikó Katalin biokémikus kutatási területe a hírvivő RNS (mRNS) egyszálú ribonukleinsav, amely az örökletes genetikai információt közvetíti a sejtek információit tároló DNS molekulából a fehérjeszintézis helyszínére, a riboszómákhoz. Felfedezései alapján sikeresen fejlesztette ki a Pfizer–BioNTech és a Moderna mRNS-en alapuló Covid19 védőoltást, mely a koronavírus és más vírusok elleni gyors vakcinafejlesztés egyik legígéretesebb új technológiája.

 

Prof. Kondorosi Éva biológus kutatási területe a növény-baktérium szimbiózis, a szimbiotikus nitrogén kötés, a fejlődés biológia és a kémiai ökológia. Kutatási célja a szimbiotikus nitrogénkötés folyamatának megismerése, hatékonyabbá tétele, amely a baktériumok révén lehetővé teszi a levegő nitrogénjének megkötését és ezáltal a növények növekedését a környezetszennyező és klímaváltozást előidéző nitrogénműtrágyák felhasználása nélkül. Kimutatta, hogy a növényi sejtekben a baktériumok átalakulását nitrogénkötő formává a növény irányítja több száz peptid révén. A peptidek közül sok antimikrobiális tulajdonsággal rendelkezik. Ezekből kiindulva olyan származékokat állítottak elő, amelyek hatékonyan ölik az antibiotikumokra nem reagáló patogén baktériumokat és gombákat is, lehetővé téve az antimikrobiális rezisztencia leküzdését.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36