MI és mi: a mesterséges intelligencia hatása a mindennapi életünkre
A Neumann Társaság eddig online formában lebonyolított, nagysikerű meetup-sorozata ezúttal visszaköltözik a személyes térbe, és június 9-én 16 órakor a Dunapark Kávéház és Étteremben (1137 Budapest, Pozsonyi út 38.) kerül megrendezésre. A nyári szünet előtt ez lesz az utolsó ilyen rendezvényünk. A meetup témája a mesterséges intelligencia (MI).
A MI egyre elterjedtebb használata folyamatosan átalakítja az életünket, hatással van mindennapjainkra. Számos fórum foglalkozik ennek technikai, technológiai kérdéseivel. Mi ezúttal azt szeretnénk inkább megvizsgálni és előtérbe helyezni, hogy hol és hogyan találkozunk majd ezzel magánemberként vagy szakmai életünkben, milyen határokat lehet és kell felállítani, hol van ebben az állam szerepe, illetve milyen etikai problémákat vet fel a mindennapok során.
A témát két szakértő segítségével járjuk körül. Egyik szakértőnk Dr. Tilesch György, a PHI Institute for Augmented Intelligence elnöke, a MI és innováció világszerte elismert szakértője és tanácsadója. Több évtizede tevékenykedik MI-ökoszisztémák iparágközi közvetítőjeként, a tavaly magyarul is megjelent Mesterség és intelligencia című bestseller társszerzője, a Harvard Experfy tanácsadó testületének tagja és a Neumann Társaság mesterséges intelligencia nagykövete.
Másik szakértőnk Dr. Vadász Pál, a Montana Tudásmenedzsment Kft. alapító ügyvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Információs Társadalom Kutatóintézetének vezető kutatója, egyszersmind a tíz főnél kisebb ügyvédi irodák Európai Uniós MI-stratégiáját kidolgozó munkacsoport szakértője, a Neumann Társaság elnökségének állandó tanácsadója.
A meetup során várjuk a résztvevők kérdéseit és felvetéseit is.
A helyek száma a terem befogadóképességének függvényében korlátozott. A részvételi díj 4.000 Ft, a Neumann Társaság tagjai számára viszont ingyenes.
Regisztrációs link: https://forms.office.com/r/WvJcu2NMK2
Hely: Dunapark Kávéház és Étterem, Budapest, 1137 Pozsonyi út 38.
Dátum: 2022.06.09.
Kapcsolódó cikkek
- Mindkét magyar csapat bronzérmes lett a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
- Témanapot tart a Neumann Társaság az úttörő magyar számítógépépítőről
- Robotszínház és robotfoci a Magyar Ifjúsági Robot Kupa nyíregyházi ligáján
- A Neumann-géptől az MI-ig: a magyar informatika mérföldkövei az Álmok Álmodói 20 kiállításon
- Ma van a Magyar Informatika Napja
- Újranézhetők a Neumann Társaság DEEP IT konferenciájának előadásai
- Változatlan vezetéssel, de új elnökségi tagokkal folytatja a Neumann Társaság
- Tizenkét hazai informatikai szakembert díjazott idén a Neumann Társaság
- Már programozási alapismeretekből is lehet ECDL-vizsgát tenni
- A Neumann Társaság konferenciája a társadalom és a technológia jövőjéről
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.