Négy trend, ami meghatározza 2022-t az üzleti informatikában
Az elmúlt két év történései megváltoztatták technológiával kapcsolatos elvárásainkat, az élet minden területére kiterjedő és felgyorsult digitális átalakulás korszakát éljük. A papíralapú és digitális dokumentumtárolás és -kezelés területén 70 évnyi tapasztalattal rendelkező Iron Mountain szakértői összegyűjtötték azt a négy trendet, amire idén a legnagyobb figyelem irányul.
1. Irány a felhő! – előtérbe került az IT eszközök biztonságos ártalmatlanítása
A világjárvány talán legmaradandóbb hatása a hibrid munkavégzés megjelenése volt. Ez azzal is járt, hogy a vállalatok – cégmérettől függetlenül – megkezdték vagy felgyorsították a felhőalapú IT-szolgáltatásokra való átállást. Mindez hatással volt a papíralapú folyamatok háttérbe szorulásában is, és erősített a digitális dokumentum kezelésére épülő, többnyire felhőből működő megoldások elterjedését.
Különösen nagy jelentősége van ennek Magyarországon, hiszen a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő európai mutató (DESI) Magyarországról szóló 2020-as országjelentéséből kiderül, hogy a hazai KKV-k mind-össze 12%-a vesz igénybe felhőalapú üzleti szolgáltatásokat, miközben az uniós átlag 20% felett van. Ez a lemaradás a digitalizált üzleti folyamatok terén is érezhető, a helyi hardveres megoldások, sőt sok esetben a papír még mindig uralja a munkamenetet, noha ez ma már egyáltalán nem szükségszerű.
A felhővel járó rugalmasság elengedhetetlen, az átállás sok hardvereszközt tett feleslegessé. A most használaton kívül helyezett, régebbi hardverek gyakran üzleti szempontból kritikus adatokat tartalmaznak, ezért kulcsfontosságú, hogy eltávolításuk a rendszerből biztonságosan és hatékonyan történjen. Ezért is van szüksége minden vállalatnak – az egészen kicsitől a világméretűig – egy úgynevezett IT-eszköz-ártalmatlanítási (ITAD) program megalkotására.
2. Az MI már a dokumentumkezelést is intelligensebbé teszi
A gépi tanulásra épülő, gyakran mesterséges intelligencia (MI) néven összefoglalt technológiákat egyre több területen hasznosítják az üzleti életben az ügyfelekkel való kapcsolattartástól, például chatbotoktól kezdve, a rutin munkafolyamatok automatizációján keresztül, egészen a kereslet előrejelzéséig. Az MI azonban ma már nemcsak ezeken a területeken, hanem a dokumentumok kezelésében is óriási segítséget jelenthet a vállalatoknak.
„A vállalkozások számára ma már elérhetők olyan tartalomplatformok, amely minden elképzelhető adatforrásból képesek információt beolvasni, legyen szó papíralapú űrlapok beszkennelt változatától, hang- vagy videófájlokról – mutat rá Nagy Rita, az Iron Mountain Magyarország ügyvezető igazgatója. – „Az algoritmus a beolvasott információkat képes automatikusan osztályozni, kontextusba helyezni, a vállalat igényeinek megfelelően strukturálni, és metaadatokkal ellátni. Az így kapott adatbázisban a vállalat munkatársai egy egyszerűen használható, grafikus keresőfelületen bármit könnyedén megtalálnak, de különböző elemzéseket, kimutatásokat vagy ellenőrzéseket is elvégezhetnek.”
3. Színre lép az NFT és a Web 3.0
A legnagyobb ugrást az ismeretlenbe talán az NFT-k (nem helyettesíthető token, egy csak digitális formában létező, egyedi digitális “műtárgyak”) és a Web 3.0 jelentik. Az NFT egy olyan egyedi digitális azonosító vagy címke, amelyet a kriptovaluták alapjául is szolgáló blokklánc technológia segítségével rögzítenek, és amelyet nem lehet másolni, duplikálni vagy megosztani. A Web 3.0 pedig a hasonló elvre épülő, decentralizált webes szolgáltatások gyűjtőneve.
A Deloitte szerint ezzel a két újdonsággal a vállalkozások egyrészt képesé válnak arra, hogy rebrandeljék magukat a millenniumi és a Z generáció irányába. Ezen felül pedig lehetővé teszik a már jelenlévő iparági szereplők számára azt is, hogy bővítsék portfóliójukat. Az NFT-k térnyerése hazánkban is elkezdődött. 2022 márciusában elárverezték az első magyar képzőművészeti NFT alkotást. A jegybank pedig egy privát blokklánc alapú NFT platformot hozott létre, ami a forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából kibocsátott 5 forintos érme hatféle emlékváltozatát tartalmazza.
Ahhoz, hogy egy vállalkozás maximálisan ki tudja használni az új technológia előnyeit, olyan tárolási képességre van szüksége, amely megbízhatóan ki tudja szolgálni az NFT-ket vásárló ügyfeleket. „Az Iron Mountain felhőmegoldása, az Iron Cloud biztonságos és megbízható tárolást biztosít az NFT formájában létező műtárgyak számára, így a vásárlók biztosak lehetnek abban, hogy mindig hozzáférhetnek a megvásárolt műalkotásokhoz” – mutat rá Nagy Rita. Az Iron Mountain az iparágban az elsők között látott fantáziát az NFT-piacon. A vállalat műtárgytárolással és szállítással foglalkozó üzletága, a Crozier Fine Arts immár a virtuális, NFT műtárgyak piacán is támogatja az ügyfeleket.
4. Minden zöldül – az adatközpontok is
Az európai zöld megállapodás és a tavalyi glasgow-i klímacsúcs miatt a környezetvédelmi szempontok ma már szinte minden üzleti napirenden a prioritások közé tartoznak – és ebben főszerepet játszhat a digitalizáció. A magyar Nemzeti Digitalizációs Stratégia 2021-2030 leszögezi, hogy a virtuális jelenlét, az azonnali kommunikáció és adatcsere lehetősége, valamint a távolról elérhető kapacitások révén a digitalizáció közvetlen hatással van az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, ezáltal hozzájárul a „zöld célok” teljesüléséhez is. Maguknak a digitális szolgáltatásoknak is zöldülniük kell – különösen igaz ez az adatközpont-iparra, amely a tiszta energiára való áttérés élvonalában jár.
„Az Iron Mountain nagy összegeket fektetett be szélerőművekbe és naperőművekbe, aminek eredményeként adatközpontjait 2017 óta 100%-ban megújuló energia látja el – mutat rá Nagy Rita, a vállalat magyarországi ügyvezető igazgatója. – „Ezek az előnyök tovább adódhatnak ügyfeleikhez is a Green Power Pass program segítségével: az adatközpontok felhasználói egy igazolólevél felmutatásával – mely bizonyítja, hogy minden KWh felhasznált villamos energia fenntartható forrásokból származik – egyszerűen csökkenthetik jelentendő üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat.”
Kapcsolódó cikkek
- A felhő segíti a fenntarthatósági célok gyorsabb elérését
- A Vodafone az Oracle felhő infrastruktúrájával gyorsítja fel technológiai modernizációját
- Nagy a lemaradás az IT infrastruktúra fenntarthatóbbá tételében
- Átadták az ELTE Informatikai Karán a megújult T@T Kuckót
- Robotok jelentették be a Vodafone Alapítvány Scratch-versenyének nyerteseit
- 55 éves oktató számítógépmodell éledt újjá a Neumann Társaságnál
- A felhőtechnológia jelenthet kiutat a munkaerőhiány okozta nehézségekből
- A SUSE átfogó infrastruktúrabiztonsági kínálattal támogatja a vállalatokat a digitális átalakulásban
- Google Cloud és SAP együttműködés a felhőben
- K&H: bankolás a felhők felett
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.