Budapestre érkezik a Dachser új selyemútja

forrás: Prím Online, 2022. július 27. 15:43

A Kína és Európa közötti vasúti összeköttetés biztonságos folytatása érdekében a Dachser bővíti Rail Services portfólióját. A logisztikai szolgáltató azonnali hatállyal heti két alkalommal vonat összeköttetést szervezett a Hszian-Budapest útvonalon, azaz a Középső folyosón.

A Dachser az ukrajnai háború miatt két vonatútvonalon megszüntette a vasúti szolgáltatásait, mivel az Oroszországon vagy Fehéroroszországon keresztül történő összeköttetések lehetetlenné váltak. Annak érdekében, hogy továbbra is kapacitást biztosítson ügyfeleinek a Közép-Ázsián keresztül vezető vasúti útvonalon, a logisztikai szolgáltató mostantól az úgynevezett Középső Folyosón kínál vasúti összeköttetést: a vonatok Kínából indulva először Kazahsztánon és Azerbajdzsánon haladnak át, majd a Kaszpi- és Fekete-tengeren át hajóval Romániába, ahonnan pedig Budapestre érkeznek. Innen további terminálokra, például Bécsbe, Münchenbe vagy Ludwigshafenbe szállítják a konténereket vonattal. A kínai kiindulástól a célállomásig a vasúti szállítás 45-55 napot vesz igénybe.

 

 

Megbízható alternatíva

„Ezzel az új útvonallal helyettesíthetjük az Oroszországon és Fehéroroszországon keresztül vezető Új Selyemút mentén a vasúti összeköttetéseket és megbízható, környezetbarát, multimodális szolgáltatást kínálunk ügyfeleinknek. Az új vasúti útvonal kiváló lehetőség a magyar ügyfelek számára is a tengeri kikötőkben tapasztalható hosszadalmas rakodási folyamatok kiküszöbölésére" – mondta el Tamás György, Country Manager ASL Hungary. „Ebben a mostani kihívásokkal teli időszakban, amikor a vállalatok még mindig kapacitáshiánnyal küzdenek, a vasúti szállítás további alternatívát jelent a tengeri és légi szállítmányozással szemben.”

 

A kínai Hszianból hetente kétszer indulnak vonatok Európába. A konténereket éjjel-nappal GPS rendszerrel figyelik, biztosítva ezzel a megbízható megérkezést minden európai hátországi terminálra.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36