Forradalmi áttörést ért el az ElevenEs akkumulátorcella fejlesztésben
Európa első és legnagyobb, teljes mértékben piaci felhasználásra alkalmas LFP (lítium-vasfoszfát) akkumulátorcelláját az ElevenEs alkotta meg, az akkumulátorcellák fejlesztésének úttörőjeként. A legelső darabok 2023 első negyedévében jutnak majd el az ügyfelekhez tesztelés céljából. A vállalat bejelentette, hogy az EDGE névre keresztelt akkumulátorcelláját az EIT InnoEnergy éves rendezvényén, a The Business Booster keretein belül fogja bemutatni, amelyet idén szeptember 28-án, illetve 29-én Lisszabonban rendeznek meg.
Az LFP technológia – amelynek részesedése a Bloomberg NEF jelentése szerint 2022-ben eléri a globális akkumulátorpiac 40 százalékát – magasabb biztonsági mutatókkal, alacsonyabb költségekkel és fokozott fenntarthatósággal jellemezhető, miután az előállításhoz sem nikkel, sem kobalt nem szükséges. A biztonságossága mellett az LFP akkumulátorok élettartama kétszer olyan hosszú, mint a legelterjedtebb konkurens technológiáké. Az utóbbi hónapok során az olyan vezető autóipari vállalatok, mint a Tesla, a Volkswagen, a BMW, a Mercedes vagy a Ford, már megkezdték az LFP cellák bevezetését.
„Több mint 500 laboratóriumi mintacella legyártásával és tesztelésével a hátunk mögött, kifejlesztettük a cella végleges kémiáját és kialakítását, miközben 50 fős nemzetközi csapattá nőttük ki magunkat. Terveink szerint még az idén 300-500 MWh-ra bővítjük a gyártási kapacitásunkat. Bízunk benne, hogy több stratégiai befektetővel is sikerül partnerkapcsolatra lépnünk, hogy gyorsítsuk a növekedésünket” – mondta Nemanja Mikać, az ElevenEs vezérigazgatója, aki kiemelte, hogy a vállalat három különböző méretű prizma elrendezésű EDGE akkumulátorcellát fog kínálni. Ezek mindegyike versenyképes lesz a világpiacon a jelenleg elérhető összes tömegesen gyártott akkumulátorral szemben.
Az ElevenEs a multinacionális alumínium-feldolgozó vállalat, az Al Pack Group ipari spin-off projektje, amely vállalat közel három évtizedes tapasztalattal és know-how-val rendelkezik a nagy pontosságú alumínium-feldolgozás terén, ami az LFP akkumulátorok aktív részét képező elektródagyártás kulcsfontosságú eleme. A laboratórium és a K+F központ 2021 júniusa óta működik. Az gyártóüzem első fázisa 2023 januárjára készül el. A gigaüzemi termelés első szakasza (8 GWh) 2025 végére várható, évi 200.000 autó számára elégséges akkumulátorkapacitással.
Bár egyre több induló vállalkozás jelenti be terjeszkedési szándékát, az európai akkumulátorpiac továbbra is alulellátottnak számít. A termékfejlesztésben a gyors növekedés kulcsa a könyörtelen termékközpontúság és a jól végrehajtott iparosítási stratégia. Európában egyre nagyobb a kereslet a fenntartható módon és helyben készülő akkumulátorok iránt, így az európai akkumulátorgyártók megbízhatósága és vezető szerepe elengedhetetlenné válik a jövőre nézve.
Kapcsolódó cikkek
- A Huawei bejelentette a világ első grafénnel továbbfejlesztett lítium-ionos akkumulátorát
- A Continental új érzékelőket dob piacra
- Az uniós akkumulátor törvény késleltetése ellen tiltakoznak az iparág meghatározó vállalkozásai
- Leáldozóban az akkumulátoroknak?
- 6 tipp, hogy ne kelljen idő előtt cserélni a mobiltelefon akkumulátorát
- Óriás akkumulátorgyár épül a magyar határhoz közel
- Együttműködés a Mercedes-Benz, a Stellantis és a TotalEnergies között
- Termeljen áramot otthona tetőszerkezetén!
- Magyar akkumulátoripari szakértőket képez az EIT InnoEnergy
- A HONOR 4 tippje az akkumulátor élettartamának meghosszabbításáért
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.