Komoly pénzeket adnak a régi számítógépekért
Nemcsak a hetvenes és nyolcvanas évekbeli számítógépek, de a kilencvenes évekből származó PC-alkatrészek is jó pénzért találtak gazdára tavaly a Vaterán. A piactéren egyébként folyamatosan nő a vintage hardverek eladása, négy év alatt csaknem megduplázódtak e kategória eladásai.
Az elmúlt négy év során csaknem megduplázódott a Vaterán a retró számítógépek, vintage konzolok és egyéb régi hardverek eladása: ezekből már 2019-ben is több mint évi háromezer talált gazdára, tavaly pedig már megközelítette a hatezret is a megvalósult tranzakciók száma – csaknem 45 millió forint értékben.
"A retró számítógépeknek hasonló rajongótábora alakult ki, mint egyes veteránautóknak, például a Volkswagen Bogárnak. Ez egy igen kreatív hobbi, nemcsak a nosztalgiáról szól, a gépek életben tartása és új programok, kiegészítők fejlesztése is nagy kihívás, sőt, egyes, nehezen beszerezhető ősgépeknek már a replikái is borsos árúak” – kommentálta a jelenséget Képes Gábor informatikatörténész, a Neumann Társaság kommunikációs vezetője, aki nemrég tartott előadást a mikroszámítógépekről a SZTAKI-val közösen megrendezett #neumann120 konferencián.
Számológépért adták a legnagyobb összeget
Érdekesség, hogy a Vaterán eddig a legmagasabb, félmillió forint feletti áron nem is egy számító-, hanem egy asztali méretű, programozható HP-9810-es számológép talált gazdára, amely még a hetvenes évek elején került az amerikai boltokba. A modell a Hewlett-Packard korai asztali programozható számológépei közé tartozik. Ezek a korai HP számológépek a személyi számítógép becses elődei, ráadásul extra gyártási minőséget képviselnek, ezért kultikus státuszúak – kommentálta Képes Gábor.
Tavaly a második legdrágábban elkelt gép egy nyolcvanas évek elejéről származó, a jól ismert C-64-es otthoni géppel ellentétben kifejezetten vállalatoknak szánt Commodore CBM 610-es volt gyári monitorral és lemezmeghajtóval – 250 ezer forintos áron.
Jó áron mennek el a magyar mikrogépek
A vaterás toplista harmadik szereplője a magyar fejlesztésű és gyártású HT-1080Z, amely 200 ezer forint feletti áron kelt el. A gép nevében lévő rövidítés a Híradástechnika Szövetkezetet rejti, amelynek e modellje a nyolcvanas évek hivatalos magyar iskolaszámítógépe volt, így egy nemzedék alapélménye volt rajta a BASIC a programozása, de sokan ezen az eszközön próbálták ki életük első számítógépes játékait – magyarázta az informatikatörténész. Nem véletlen tehát, hogy a még ritkább, feltehetően inkább irodáknak, cégeknek árusított 2080Z változata magas áron talált gazdára a Vaterán.
Ugyancsak jelentős, 150 ezer forint feletti áron ment el idén a Vaterán az egyik első magyar gyártmányú, bolti forgalomba került házi számítógép, a Primo egyik példánya is. Ezen kívül a legdrágábban gazdára talált retró gépek toplistáján egy sor különböző Commodore Amiga számítógép mellett kilencvenes évekbeli PC-alkatrészeket, főként korai hangkártyákat (Gravis), illetve 3D-gyorsítókat (3Dfx) találni, amelyek jó állapotú példányaiért ma is szép összeget adnak a gyűjtők.
Kapcsolódó cikkek
- Jelentős megtakarításokat hozhat a vállalkozásoknak az IT kiszervezése
- Ezek a diákok képviselik Magyarországot az idei informatikai diákolimpiákon
- A Vaterától algoritmusok és ügyfélszolgálatosok rémítik el az online csalókat
- A Neumann Társaság áprilisi programjai
- Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben
- Egységes platformot épít a Daimler Truck
- Kötöttségek nélküli munkavégzés a Dell segítségével
- Magyar robotkaticák rajzanak tovább a nemzetközi versenyre
- Szoftverfejlesztéssel termelik a pénzt, oktatásba fektetik
- Öt alkalommal lehet megnézni a Neumann-család relikviáit
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Adatvédelem a felhasználók igényeire szabva – így segít a Samsung Knox
Naponta akár több százszor is kezükbe vehetjük mobiltelefonunkat, így az eszközök olyannyira mindennapjaink részévé váltak, hogy még otthonunkat is ritkán hagyjuk el nélkülük. Hozzánk tartoznak, és az olyan robbanásszerű, új technológiák, mint az AI vagy a generatív mesterséges intelligencia rendkívül izgalmas lehetőséget kínálnak a készülékek felhasználására – kiszélesítve a lehetőségek tárházát.
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Így hasznosíthatod újra régi laptopodat a gyerek számára
Van a családban gyerek és van egy régebbi laptopod is? Ahelyett, hogy leadnád a laptopot egy elektronikai hulladékgyűjtőbe vagy elásnád a szekrény mélyére a kacatok közé, miért nem kelted inkább új életre a közeledő gyereknap alkalmából? Egy régi vagy nemrégiben lecserélt laptop nem feltétlenül használhatatlan, ezért a tovább örökítése kiváló módja az újrahasznosításnak.
IT Fitneszteszt 2024 - idén is megmérik a régió diákjainak digitális készségeit
Idén Magyarország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Ukrajna részvételével zajlik a régió nagyszabású, online digitáliskészség-felmérése, az IT Fitneszteszt. Az elsősorban az általános iskola végzős diákjait és a középiskolás korosztályt célzó felmérés nem csupán a kitöltők számára nyújt valós képet a szórakozáson túl a tanulás és más hétköznapi online feladatvégzés terén szerzett gyakorlati ismereteikről, eredményeinek összesítése tanáraik, illetve a szakpolitikusok munkáját is segítheti azáltal, hogy fény derül erősségeikre és a fejlesztendő területekre egyaránt.
A HONOR leleplezte a vadonatúj HONOR 200 Lite-ot
Már Magyarországon is kapható a vadonatúj HONOR 200 Lite. A sokoldalú okostelefon a felhasználók igényeihez igazodik: kiváló portréfotózási képességekkel, bámulatos kijelzővel, remek hardverrel, elegáns kialakítással és stabil felhasználói élménnyel érkezik.