Bajor egyetemekkel közösen fejleszt önvezető járműveket a Széchenyi István Egyetem
Egy bajor–magyar kormányközi együttműködés által létrejött nemzetközi projektben vesz részt a Széchenyi István Egyetem, ahol az intézmény hallgatói és munkatársai négy bajor egyetemmel partnerségben önvezető járművek fejlesztésén dolgoznak. A program részeként a német kollégák a győri egyetemre látogattak, ahol többnapos workshopon vettek részt.
A Széchenyi-egyetem egy, a Magyar–Bajor Kormányközi Bizottságban megszületett projektben vesz részt, melynek célja tudományterületeken átívelő hallgatói programok létrehozása a kutatási együttműködések elősegítése érdekében. Ennek keretében merült fel önvezető járművek fejlesztése, ami mindkét fél számára kiemelt fontosságú. A projekthez bajor oldalról négy város (München, Regensburg, Landsberg am Lech és Coburg) egyeteme, Magyarországról pedig a Széchenyi István Egyetem csatlakozott. A program során nemrégiben workshopot tartottak a győri intézményben.
A szervezők, valamint a program magyar és német résztvevőinek csoportképe. (Fotó: Horváth Márton)
„A köztünk lévő gyümölcsöző együttműködés titka, hogy hallgatóink és oktatóink tudása és tapasztalata tökéletesen kiegészíti egymást, ezért terveink között szerepel a közös munka folytatása. Kiváló partnerre találtunk a Széchenyi István Egyetemben, amelynek járműipari kutatási infrastruktúrája kiemelkedő. Ennek egyik példája a ZalaZONE, ami egyedülálló helyszínt biztosít a tesztelésre és fejlesztésre” – húzta alá Nikolas Djukic, a Regensburgi Egyetem Közép-, Kelet- és Délkelet-európai Bajor Akadémiai Központjának (BAYHOST) felelős vezetője.
A nemzetközi kooperáció az önvezető járművekhez kapcsolódóan a műszaki aspektuson túl a jogi szempontokra is fókuszál, így két jogász hallgató is részt vesz a közös munkában. A projekt remek alkalmat biztosít a nemzetközi kapcsolatok építésére és a tudáscserére. „Célunk, hogy mindez minél több hazai és közép-kelet-európai partneregyetem bevonásával folytatódjon a jövőben. Ennek részeként tervezzük azt is, hogy hallgatóink rangos nemzetközi versenyeken kooperációban jelenjenek meg, ezzel erősítve az együttműködést” – hangsúlyozta dr. Hanula Barna, a Széchenyi István Egyetem Audi Hungaria Járműmérnöki Karának docense.
Nikolas Djukic, a Közép-, Kelet- és Dél-Kelet Európai Bajor Akadémiai Központ (BAYHOST) felelős vezetője és dr. Markus Krug, a Müncheni Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora is a Széchenyi-egyetemre látogattak a projekt részeként. (Fotó: Horváth Márton)
A program hazai mentorálásában fontos szerepet játszik a Széchenyi-egyetem Járműipari Kutatóközpontja (JKK) is, amelynek munkatársai a workshop szervezésben vettek részt. „A JKK fontosnak tartja a fiatalok tehetséggondozását a középiskolától kezdve a doktori iskoláig, ahol olyan fejlesztésekben vehetnek részt, amik valós ipari igényeket szolgálnak ki. Mindennek nemzetközi lába a jelenlegi workshop is, mely az első nagyívű német kooperáció nálunk az autonóm, azaz önvezető járművek témakörében. Nagy öröm a közös munka a bajor kollégákkal, és megtiszteltetés, hogy újabb partnerekkel bővültünk a már meglévő texasi és olasz együttműködéseink mellett” – mondta el a dr. Pup Dániel, a JKK szakmai koordinátora.
„Kiváló lehetőségnek tartom a projektben való részvételt, hiszen amellett, hogy bővíthetem az önvezető járművekkel kapcsolatos szaktudásomat, új emberekkel is találkozhatok. Azt pedig külön élvezem, hogy mindezt egy ilyen modern egyetemi környezetben tehetem” – mondta el az egyik bajor résztvevő, a müncheni járműmérnök hallgató, Daniel Wanner.
A workshop lezárásaként a résztvevők élesben is tesztelhették az általuk fejlesztett önműködő járműveket. (Fotó: Horváth Márton)
„Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok, miközben izgalmas szakmai kihívásokkal küzdenek meg, addig egy számukra új tanítási stílussal és más nemzetek hallgatóival is megismerkednek” – fogalmazott dr. Markus Krug, a Müncheni Alkalmazott Tudományok Egyetemének (Hochschule München) professzora, a német hallgatók mentora és koordinátora. Az önvezető járművek szoftverfejlesztésének elismert szakembere hozzátette, hogy az együttműködésben mind a német, mind pedig a magyar hallgatók olyan lelkesedéssel vesznek részt, hogy az eredetileg csupán egyévesre tervezett projekt jövőre is folytatódik.
Kapcsolódó cikkek
- Mikrotanúsítványok: célirányos tudást nyújtanak a Széchenyi-egyetem rövid idejű képzései
- A térség fejlődését ösztönzi a Széchenyi-egyetem Győri Innovációs Parkja
- Félszáz kiállító és több száz álláslehetőség várta a hallgatókat a Széchenyi-egyetem állásbörzéjén
- A stroke diagnosztizálását segíti a Széchenyi István Egyetem formatervezési díjas fejlesztése
- Mérnöki tudományok: a Széchenyi-egyetem felkerült a THE szakterületi világranglistájára is
- Technológia és képzés: együttműködik a Széchenyi-egyetem és a Rotors & Cams Zrt.
- Elstartoltak a Széchenyi István Egyetem innovatív kutatás-fejlesztési programjai
- Célkeresztben az informatika: középiskolások ismerkedtek a Széchenyi-egyetemmel
- Planet Budapest: a Széchenyi István Egyetem bemutatta a fenntarthatóságért végzett tevékenységét
- Évi egymillió forint támogatás – már lehet pályázni a Széchenyi-egyetem Gólya-ösztöndíjára
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.