K&H: a lakásbiztosítást is segít megkötni a mesterséges intelligencia
Több, mint félmillió ügyfél próbálta már ki Kate-nek, a K&H mesterséges intelligencia-alapú digitális pénzügyi asszisztensének a segítségét.
A K&H ügyfelei közül hétszáz ezren digitálisan aktívak – vagyis pénzügyeiket egyre inkább a digitális csatornákon intézik. Olyannyira, hogy az új számlák több, mint felét immár digitálisan nyitják meg, sőt, a személyi hiteligénylések 68, a kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás kötések 73 százalékát is ezen a csatornán intézik az ügyfelek. Havonta ötmillió érintésmentes fizetés történik a K&H által kibocsátott kártyákkal, a novemberben bevezetett digitális SZÉP-kártyából eddig 70 ezret igényeltek.
Az új ügyfelek egyharmada kifejezetten a fiatalok közül kerül ki. Rájuk vonzóan hat a mobilbankon keresztül intézhető pénzügyek egyre növekvő száma. A K&H banki mobilapplikációban folyamatosan gyarapodnak a funkciók, immár nem csak bankügyeket, de a biztosítással kapcsolatos szerződéskötést, ügyintézést is el lehet végezni. Például Kate segítségével még könnyebb lakásbiztosítást kötni.
Ilyen mennyiségű opció között akár már el is tévedhetnének az ügyfelek, de az ő tájékozódásukat, ügyintézésüket lassan másfél éve segíti Kate, a K&H mesterséges intelligencia-alapú pénzügyi digitális asszisztense. A mobilbanki ügyfelek 86 százaléka, több mint félmillió ember már ki is próbálta Kate segítségét. Tíz százalékuk pedig már havi rendszerességgel használja is. Az ügyfelek havonta több, mint 220 ezer beszélgetést kezdeményeztek Kate-tel. A növekvő érdeklődés oka egyebek között az is, hogy több ügyintézési folyamatot végig lehet vinni, például 2023 őszétől már hangalapú utasítással forintátutalást lehet indítani. Kate nagyon sok témában tud még segíteni a K&H-s ügyfeleinknek:
- Megmutatja az elfelejtett PIN Kódot
- Új bankkártya esetén segít aktiválni és digitalizálni azt, hogy telefonnal is lehessen fizetni
- Segít eligazodni a hitelek között és átkapcsol a megfelelő ügyintézőhöz, ha szükséges
- Módosítja és megmutatja a beállított vásárlási limiteket
- Ha az ügyfél elhagyta bankkártyáját, letiltja azt és újat is tud rendelni
- Összeállítja a bankszámlakivonatot, amit egy gombnyomással le lehet tölteni, vagy továbbküldeni
- Több mint 500 banki, pénzügyi kérdésre tudja a választ
- Megmutatja az ügyfél biztosításait és újat is tud kötni
- Figyelmezteti az ügyfelet, ha törlesztenie kell a hitelkártyáját
- Megmondja az ügyfélnek fontos adatokat, például a bankszámlaszámot, a K&H énazonosítót
- Segíti ügyfeleinknek eligazodni az új K&H mobilbankban
- Megmutatja a meglévő befektetéseket és akár rendszeres vagy egyösszegű befektetést is tud indítani
A digitalizáció újabb állomása, hogy immár fizetési kérelmet is lehet fogadni az elektronikus csatornákon keresztül. Vagyis például egy szolgáltató elküldi a fizetési kérelmet, az ügyfél pedig ellenőrzi, és ha rendben találja, egyetlen gombnyomással átutalja az igényelt összeget.
„Az innováció a K&H lételeme” – mondta Németh Balázs a 2023-as év legjobb hazai digitális bankja, a K&H innovációs vezetője, aki szerint még sok újdonság készül a pénzintézet informatikai műhelyeiben, amelyek mind azt szolgálják, hogy az ügyfelek minél gyorsabban és könnyebben, élményszerűen tudják pénzügyeiket lebonyolítani.
Kapcsolódó cikkek
- A mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankszférát
- A turizmust is megreformálja az AI: izgalmas magyar fejlesztést mutatnak be
- Trónkövetelők: ez a négy technológia száll versenybe a mesterséges intelligenciával 2024-ben
- Újabb SAP fejlesztések az AI korszakban való érvényesüléshez
- Az egészségügyi ágazat globális kilátásai 2024-ben
- A HONOR megmutatta az idei MWC-n a jövőt
- Az MI-vezérelt egyemberes vállalkozásoké a jövő? – izgalmas beszélgetés a Széchenyi István Egyetemen
- Kell-e félteni a munkánkat az AI-tól?
- A Lenovo mindenki számára elérhetővé teszi a mesterséges intelligenciát
- Már a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt: hogyan kerülhetjük el, hogy csalók áldozatává váljunk?
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.