Szerződéses vállalás megsértése és reklámriport miatt bírságolt a Médiatanács
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa legutóbbi ülésén hivatalból indított eljárásai mellett nézői bejelentés alapján is intézkedett.
Nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő műsorszámot, ezzel megsértette szerződéses vállalásait 2023. november 20-26. között a Szolnok 92,2 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű Aktív Rádió – állapította meg a Médiatanács március 12-ei ülésén. A rádiót működtető médiaszolgáltatót, a Viacom Kft-t a testület ezért 160 000 forint bírsággal sújtotta és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte. Mivel a jogsértés ismételt volt, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére 50 000 forint bírságot rótt ki a Médiatanács.
Eljárás indult a TV2-vel szemben, mert a december 16-án sugárzott „Trendmánia – 9. évad – 40. rész” című műsorszámban reklámriportnak tekinthető módon a cég egyik üzlethelyiségében mutatták be az epizódot támogató szépségipari vállalkozás termékeit. A karácsony előtt sugárzott műsorszám szerves részét képező információk túlmutattak a támogatói üzenet megengedhető keretein, mivel bizalmat ébreszthettek a nézőkben a támogató cég termékei iránt, és elősegíthették azok beszerzését.
Nézői bejelentésre vizsgálta a Médiatanács az Aranyifjú című romantikus török drámasorozat több epizódját is a korhatár-besorolás megfelelősége szempontjából. A testület úgy találta, hogy a 17–18 óra közötti kezdettel, 12 éven aluliak számára nem ajánlott minősítéssel sugárzott műsorszámok megfeleltek a III. korhatár-kategóriában előírt szempontoknak.
A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.
Kapcsolódó cikkek
- Tévéműsorok készítését támogatja a Médiatanács
- Bújtatott reklám miatt intézkedett a Médiatanács
- Pályázati támogatásokról is döntött a Médiatanács
- Médiatanács: hatósági eljárások indultak az RTL médiaszolgáltatója ellen
- Újabb eljárást indít a Médiatanács a Rádió 1 szolgáltatójával szemben
- A Médiatanács jelzésére intézkedett a holland társhatóság
- Médiatanács: a Tények Plusz több riportja miatt is eljárás indul
- A Viasat 3, az AXN és egy érdi rádió műsorait is vizsgálta a Médiatanács
- Szeretet, Isten, pénz, bébi: slágerek szövegeit elemezte az NMHH
- Az NMHH értékelte a magyarországi médiaszabadságról szóló nemzetközi jelentéseket
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.