Az Internet Explorer 8-es verziójának előzetes (béta) verziója, elsősorban kipróbálásra szánva.
A Microsoft a Beta 1-et márciusban bocsátotta ki, azonban az a szoftver elnevezése ellenére még elsősorban a szoftverfejlesztők és informatikusok számára készült, ráadásul nem volt beleépítve a leendő teljes böngésző összes funkciója. A mostani, Beta 2-t viszont már kifejezetten a nagyközönségnek szánja kipróbálásra a szoftveróriás. A második béta többek között tartalmazza azt az „Activities” elnevezésű funkciót, amelynek révén a felhasználó tetszés szerint kijelölhet egy szövegrészt egy oldalon, majd automatikusan további információt szerezhet róla. Ha például egy lakcímet jelöl ki így az ember, egy kattintással előhívhatja a helyszínt ábrázoló térképet.
A Microsoft az IE8 első részletesebb bemutatásakor arra helyezte a hangsúlyt, hogy következő generációs böngészőprogramja az előzőeknél jóval inkább zökkenőmentes módon együttműködik majd a webes szabványokkal. Eddig ugyanis az inkompatibilitás olyan gondokat okozott, hogy egyes oldalak vagy az Explorer-en nem voltak megfelelően megjeleníthetők, vagy pedig az üzemeltetőknek az IE-hez kellett igazítaniuk őket, a szabványok ellenében. Éppen ezért jelentette be decemberben a Microsoft komoly fegyvertényként, hogy az Internet Explorer böngésző 8-as kísérleti verziója hibátlanul teljesítette az Acid2 tesztet. Erre a véglegesített böngészők közül eddig egyedül az Opera volt képes. Az Acid2 arra szolgál, hogy megmutassa, az adott böngésző milyen mértékben támogatja a webes szabványokat. A teszt a http://www.webstandards.org/action/acid2/ oldalon végezhető el.