Megnyílt Bukarestben a CERF
forrás Prim Online, 2007. május 10. 11:10
Nagy Zsolt miniszter jelenlétében nyílt meg szerdán, Bukarestben, a tizenhatodik CERF konferencia és expo. A CERF-en a legújabb technológiákkal lehet megismerkedni, idén 650 vállalat képviselteti magát a kiállításon. A május 9. és 13. között zajló rendezvény helyszíne a bukaresti Romexpo.
„A CERF a román távközlési és információs technológiai ágazat legfontosabb rendezvénye. Évről évre egyre több a látogató, ez is jelzi, hogy az információ technológiai ágazat nemcsak gazdasági szempontból fontos, hanem a lakosság részéről is egyre nagyobb az érdeklődés a technikai újdonságok iránt – mondta megnyitóbeszédében Nagy Zsolt.
A romániai miniszter a megnyitót követően megtekintette a kiállítást, majd részt vett a Vodafone standjánál tartott sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a harmadik generációs telefonszolgáltatás előnyeit.
A kiállítással párhuzamosan konferencia is zajlik, melynek keretében üzletember-találkozókat, termék- és cégbemutatókat, valamint kerekasztal-beszélgetéseket is tartanak.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
2024. május 20. 10:27
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59