Forgalomban az AMD Spider platformja
Az AMD hivatalosan kibocsátotta Spider kódnévre hallgató, asztali számítógépekhez kifejlesztett platformját, amely az első ilyen a cég történetében.
Miközben az Intel igencsak sikeresnek bizonyult a noteszgépekhez kifejlesztett Centrino-val, az AMD sokáig elvetette a platformok ötletét, és inkább a rendszerépítők kreativitásában bízott. A számítógépgyártók azonban megkedvelték azt a kényelmet, hogy már kipróbált, szinte teljes modulokat építhetnek be modelljeikbe, a kompatibilitás tesztelésének terhét pedig ily módon beszállítóikra hagyhatják. Egyes szakemberek ugyanakkor nem tartják szerencsésnek, hogy a csipgyártó éppen egy asztali platformmal debütál, míg a laptopokhoz szánt új Puma lapka és a hozzá szabott környezet csak hónapok múlva érkezik. Az asztali számítógépek iránti kereslet ugyanis jóval alatta marad a laptopok népszerűségének a fejlett térségekben, főleg az említett árkategóriában; nem véletlen például, hogy az Intel Viiv asztali platformja enyhén szólva korántsem olyan népszerű, mint a Centrino. A játékközpontú rendszereknek pedig ráadásként egyre komolyabb konkurenciát jelentenek az utolsó generációs játékkonzolok.
Kapcsolódó cikkek
- AMD FireStream 9170 HPC processzor
- Új Intel platform olcsó asztali PC-khez 2008-ban
- GPU-ból CPU: új chipkategóriával lép színre az AMD
- Az asztali Bloomfield Nehalem 3 DDR3 csatornát támogat
- Egy gigabájt VGA kártyán
- Hárommagos AMD CPU-k 2008 elején
- Hárommagos Phenom CPU-t is piacra dob az AMD
- Intel asztali processzorok 1600MHz-es FSB-vel
- AMD Phenom: a logó már megvan
- Az AMD közzétette a Barcelona lapkák árait
Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.