Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
Az eredménytartalékból 2,8 milliárd forintot vesz ki a Magyar Telekom az igazgatóság által javasolt 77,05 milliárd forintos osztalékalaphoz, amivel részvényenként 74 forint osztalék kifizetését teszi lehetővé - derül ki a társaság igazgatóságának az április 25-re összehívott közgyűlésre készült és a BÉT honlapján olvasható előterjesztéséből.
A magyar számviteli szabvány (HAR) szerinti adózott nyereség 2009-ben 74,23 milliárd forint volt, ezt egészíti ki több mint kétmilliárd forint az eredménytartalékból.
Az igazgatóság már februárban bejelentette a részvényenként 74 forint osztalékjavaslatot és azt is, hogy az osztalékfizetés kezdőnapja május 7.
A közgyűlési előterjesztés szerint az igazgatóság 18 hónapra szóló felhatalmazást kér legfeljebb 104.274.254 darab egyenként 100 forint névértékű Magyar Telekom részvény tőzsdei vásárlására. Ez a jegyzett tőke 10 százaléka. Az ár legfeljebb 5 százalékkal lehet
drágább, mint a vásárlás napján kereskedés nyitószakaszában kialakult piaci ár.
A közgyűlés napirendjén szerepel a 2007. üzleti év lezárása is. A Fővárosi Bíróság ugyanis hatályon kívül helyezett több határozatot, amit azon a 2008. április 25-i éves rendes közgyűlésen hoztak meg, amelyen a 2007. évi beszámolót fogadták el.
Kapcsolódó cikkek
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
- A Magyar Telekom lezárja a vitatott 2007. üzleti évét is
- Egy román lap szerint a Magyar Telekom a Siveco iránt érdeklődik
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.