Az AMD 12, az Intel 8 magos processzort mutatott be

Kiss Ádám Zoltán, 2010. április 2. 11:43

A magok számában az AMD vezet, ám kérdés, hogy a valós teljesítmény és az ár-érték arány tekintetében a két újdonság közül melyik lesz a befutó.

Amikor először megjelent többszálú művelet-végrehajtás, majd az első valóban kétmagos processzor, még irreálisnak, de logikusnak tűnt a mostani 12 magos egységek valamikori bemutatkozása. Az AMD új Opteronjaival ez az idő talán hamarabb eljött, mint gondoltuk volna. A Maranello szerverplatform alapját képező újdonságok a Magny-Cours kódnevű processzorok. A processzorcsalád 1,7 és 2,3 GHz közötti órajellel, 8-12 maggal, 45 nanométeres gyártási technológiával, és új Socket G34 foglalattal érkeznek, mely 1974 tűt fogad be. Javítottak az információáramlás sebességén is, és a DDR3 támogatást is megnövelték. Mindezt nagy tételben viszonylag olcsón, 455 és 1386 dollár közötti áron kínálják, direkt konkurenciát állítva az Intel termékeinek.

Ám mindeközben a legnagyobb ellenfél sem tétlenkedik, és az új Opteronokkal szinte egy időben jelentek meg az Intel új, 8 magos Xenon szerverprocesszorai is. A cég nem annyira a magok számára, inkább a teljesítményre helyezi a hangsúlyt, minden fizikai magon két szál futtatható egyidejűleg, ami 64 virtuális adatfeldolgozó magot biztosít a felhasználónak egyetlen négy csatlakozóaljzatos szerverben. Az új processzor 24 MB L3 gyorsítótárat és 2,3 milliárd tranzisztort tartalmaz, 45 nm-es technológiával készül és a Nehalem mikroarchitektúrán alapul, amely integrálja a memóriavezérlőt és a szűk keresztmetszetek csökkentésével fokozza a rendszer sebességét. A processzor érzékeli a rendszerhibákat a CPU-ban vagy a rendszermemóriában és javítja azokat az operációs rendszer támogatásával. Az Intel ezeket a biztonságot javító megoldásokat a „high-end” Itanium processzorokból vette át és alkalmazta a Nehalem-EX lapkákra.

Kulcsszavak: AMD Intel processzor

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36