2011-ben helyrejön az európai IT-piac
Az EITO tanulmányában az olvasható, hogy az uniós Hightech-piac 2010-ben 704 milliárd eurós forgalmat bonyolít majd, ami 0,6%-os visszaesést jelent a 2009-es adatokhoz képest, ám jövőre már 713 milliárdot prognosztizálnak a szakemberek. A jelentést magyarázó németországi Bitkom-elnök szerint az öreg kontinens ITK-iparát később és kisebb mértékben tépázta meg a világválság szele, ezért a kilábalás is későbbre tehető. Részterületekre bontva a teljes ITK-ágazatot látható, hogy a szórakoztatóelektronika húzza le a leginkább a szektort, ugyanis itt 8,3%-kal csökkent a forgalom, míg a telekommunikáció és az IT szegmens 1,4, 3,5%-os növekedést produkál 2010-ben is. A szórakoztatóelektronikai ágazat mélyrepülését a kiélezett árversennyel, és az ebből fakadó egyre alacsonyabb árakkal magyarázza a Bitkom, melynek elnöke elmondta, hogy az eddig halogatott ITK-befektetések már nem tűrnek további halasztást, ezért a vállalatok most már megvásárolják a hatékonyságukat növelő új technológiákat, ami lassú, de biztos fellendülést eredményez.
Kapcsolódó cikkek
- Csökkenő ütemben növekszik az elektronikus zeneértékesítés
- 12 milliónál tart a hazai mobil-előfizetői szám
- Dell: növekedést vár az idén az it-vezetők többsége
- A személyiszámítógép-eladások növekvő hányada táblagép
- A válság végét jelzi a CES elektronikai vásár sikere
- Gartner: a vártnál jobban nőnek az it-kiadások az idén
- 2011 már a növekedés éve lehet az IKT szektorban
- Számítógép-értékesítési rekord 2010-ben Németországban
- Idén stabilizálódik, jövőre nő a pc-piac
- Mit hozott a kétezres évek első évtizede?
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.