Másolt programokkal árultak PC-ket egri és gyöngyösi szaküzletek
Varga Zoltán közölte: az egyébként legálisan működő szakboltokban az eladásra kínált és javításra beszállított asztali és hordozható számítógépekre nem eredeti, hanem másolt programokat telepítettek fel, ezzel programonként 30 és 400 ezer forint közötti összeget próbáltak megspórolni.
Mint elmondta, az egri vámhivatal munkatársai a számítástechnikai programok és navigációs rendszerek gyártásával foglalkozó cégek képviselőivel közösen ellenőrizték július végén az egri és a gyöngyösi számítástechnikai üzleteket. Hét szakboltot ellenőriztek és valamennyiben találtak szabálytalanságokat a vámosok. A szakértők elsődleges megállapításai szerint az eladásra kínált hordozható és asztali számítógépekre másolt programokat telepített fel valaki, s ugyanezt tették a lefoglalt navigációs rendszerekkel is.
A vám- és pénzügyőrség szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, "egyelőre ugyanis nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az üzletben dolgozók közük kik és milyen mértékben követték el a bűncselekményt" - tette hozzá a sajtóreferens.
Varga Zoltán beszámolt arról, hogy a hét, legálisan működő szaküzletből összesen több mint 30 millió forint értékben foglaltak le a pénzügyőrök merevlemezeket és szoftvereket. Szintén szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó bűncselekmények miatt indítottak eljárást a vámosok egy bogácsi és egy kiskörei szórakozóhely tulajdonosa ellen, mivel ezeken a helyeken másolt CD-ről szolgáltatták a zenét. A két helyszínen a pénzügyőrök összesen 780 lemezt foglaltak le, ezek értéke az elsődlegesen adatok szerint mintegy 780 ezer forintra tehető.
Kapcsolódó cikkek
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Különleges egységet hozott létre a cseh rendőrség a számítógépes kalózok ellen
- Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket
- Az internet az orosz mozi halála
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Magyarország is csatlakozott az online kalózkodás elleni megállapodáshoz
- Házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a BSA Forródrótra tett bejelentés alapján
- Szerzői jogot sértett a Burger King üzemeltetője
- Lekapcsolták a legnagyobb magyar kalózszervereket
- Szerzői jogok megsértése miatt 5 milliós bírság egy könyvtárnak
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert.
Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását
A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.