A HP ismét rátromfolt a Dellre, már 2 milliárdot ér a 3PAR
A Dell először 1,2 milliárd dollárért szerette volna megvásárolni a 3PAR-t, ám néhány nappal később a Hewlett-Packard nagyjából 1,6 milliárdot ajánlott a társaság tulajdonjogáért. A Dell ezután egy amolyan „tartom, és nem emelek” húzással szintén körülbelül 1,6 milliárdot kínál a cégért, a különbség mindössze részvényenként 30 cent volt. Az elemzők többsége és a részvénypiac is egyetértettek abban, hogy a Dell szerény második ajánlata azt jelzi, további versengés esetén már nem szeretnék folytatni a HP-vel a csatát. A HP mai 2 milliárd dolláros ajánlata mintha azt lenne hivatott közölni, hogy a Dell úgysem rúghat labdába mellettük a felvásárlási versenyben. Mindenesetre a kisebbik számítógépgyártó egyelőre nem reagált a piacvezető HP újabb lépésére.
A technológiai iparban szokatlan felvásárlási verseny azt jelzi, hogy a számítógépes ágazatban érdekelt vállalatok egyre inkább igyekeznek minél több lábon állni. Ezen kívül az sem mellékes szempont, hogy a magas szintű adattárolás, amely a 3PAR fő profilja, az informatika jövőjének kikiáltott „cloud computing” kulcsfontosságú tényezője.
Kapcsolódó cikkek
- Nem változtat stratégiáján a romokban lévő HP
- A HP megtartja PC divízióját
- Szárnyalt az első negyedévben a Dell
- Lassulhat az informatikai piac növekedése a Hewlett-Packard szerint
- Adattároló céget vett a Dell
- Újabb céget vásárol fel a Hewlett-Packard
- A HP győzelmével zárul a Dell kontra HP felvásárlási csata
- Komolyan verseng a Dell és a HP a 3PAR-ért
- Rálicitált a HP a Dellre: a célpont egy adattároló cég
- Saját rekordjait döntögeti a HP
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.
K&H: négy lépésben a planetáris szuperintelligencia felé
Az emberi gondolkodáshoz hasonlóan működő gépi intelligencia megjelenését szakértők még igen távoli lehetőségként értékelik. Ugyanakkor az MI fejlődése gyorsuló ütemben zajlik. A valódi kérdés nem az, hogy mikorra válik valósággá ‒ hiszen itt van velünk, a mindennapok része. Sokkal inkább úgy kell feltenni a kérdést, hogy milyen fázisokon keresztül alakul ki, és a végén mit hozunk ki belőle mi, emberek – mondja Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.