Ősszel indul a Google TV
A Google májusi I/O fejlesztői konferenciáján mutatta be először a terméket, amelynek lényege, hogy a felhasználó egységes platformról érheti el az őt érdeklő tartalmakat és információkat, függetlenül attól, hogy azok amúgy a televíziós műsorokban vagy az interneten találhatók. Ha például a keresőbe beírjuk egy televíziós műsor címét, a Google TV egyaránt megadja az adott műsor hozzáférhetőségét a tv-csatornákon, a korábbi műsorok YouTube-címeit, illetve a hozzá tartozó internetes letöltési linkeket is. A lehetőségek végtelenek, hiszen a kereséskor egyúttal háttér-információkat is találhatunk az adott tartalmakról a világhálón. A tervek szerint a megoldás segítségével a jövőben képnézőként, játékkonzolként és zenelejátszóként is használhatjuk majd tévénket.
A fejlesztésben a vállalat a Sony-val és a Logitech-el működött együtt: előbbi a kompatibilis tv-készülékeket, míg utóbbi a Google szoftverét futtató beltéri egységeket fogja gyártani és szállítani. Schmidt azt is elmondta, hogy a szolgáltatás ingyenes lesz, azaz a reklámokból fogják fenntartani. A cég már tárgyalt a tartalomszolgáltatókkal, azt viszont a vezérigazgató nem tartja valószínűnek, hogy a Google saját műsorokat készítsen a Google tv-hez.
Kapcsolódó cikkek
- Új szolgáltatások és megújult dizájn a Kütyü Magazin weboldalán
- Megszűnt a Mindennapi.hu keresztény közéleti hírportál
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (2. rész)
- A Google szép csendben az internetre tereli a kultúrát - Működik egyfajta befektetési logika is (1. rész)
- Minőség díjat nyert a Hogyankell.hu
- Max Mosley harcba szállt a Google-val
- Kiváló magyar tartalmak – eFestival 2011 verseny nyertesei
- Információs és közösségi portált készít a Klebelsberg Kultúrkúria
- Google+ Oldalak - Kedvenc márkáink, üzleteink, művészeink a Google+ -on!
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.