A vártnál jobb eredményeket közölt a Google
A rendkívüli tételeket leszámítva a Google részvényenként 8,75 dolláros adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi 6,79 dollárral szemben.
Az amerikai nagyvállalat negyedik negyedéves bevétele 8,44 milliárd dollárt tett ki, 26 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Nettó bevétele - amely már nem tartalmazza a partnerweboldalaknak kifizetett jutalékokat - 6,37 milliárd dollár volt, 29 százalékkal több mint egy évvel korábban.
A Thomson Reuters által megkérdezett elemzők részvényenként 8,09 dolláros eredményt vártak, 6,06 milliárd dolláros nettó bevétel mellett.
A bruttó nyereség 63,9 százalékról 65,1 százalékra növekedett.
A közelmúltban a Google 4,6 százalékkal 24.400-ra növelte a teljes munkaidőben dolgozó munkatársai létszámát.
A Google részvényei a csütörtöki tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben 2,6 százalékkal 643,08 dollárra növekedtek.
A gyorsjelentés közzétételével egy időben jelentették be, hogy április 4-től Larry Page, a Google társalapítója veszi át a vezérigazgatói tisztséget Eric Schmidtől, Sergey Brin, a társaság másik társalapítója pedig a stratégiai projektekért és az új termékek kifejlesztéséért lesz felelős. Schmidt a társaság elnökeként dolgozik tovább, és segíti tanácsadóként Page és Brin munkáját.
A menedzsment összetételének megváltoztatása része annak a tervnek, amelynek értelmében "áramvonalasítják" a döntéshozatalt, egyértelműbben meghatározzák a választóvonalakat a kötelezettségek és felelősségek terén.
Az 55 éves Schmidt 2001 óta töltötte be a vezérigazgatói tisztséget. A választás azért esett akkor rá, mert a Google befektetői túl fiatalnak találták a két társalapítót, érettebb vezetőt kerestek. Brin és Page egyaránt 37 éves, mindketten 1973-ban születtek.
Kapcsolódó cikkek
- A Google megvásárolta az eBook Technologies-t
- Rendkívüli fizetésemelés a Google-nál
- A vártnál jobb eredményekről számolt be a Google
- Tortával ünnepli magát a Google
- Heal Edina a Google új magyarországi vezetője
- Ballmer: a Google egy szörnyeteg
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Arat a Google, virul az online hirdetési piac
- A vártnál nagyobb a Google negyedéves adózott eredménye
- Jelentős részvénymennyiségtől válnak meg a Google-alapítók
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.