Feljelentette az Európai Bizottságnál a Microsoft a Google-t
Csütörtöki beadványában a Microsoft azt kifogásolja, hogy a Google "lépések sorával" igazságtalanul korlátozza a piaci versenyt. Érvelésük szerint a Google megakadályozza, hogy más keresőmotorok hozzáférhessenek a Youtube videó megosztó portálon lévő tartalom pontos adataihoz és a könyvkiadóktól átvett tartalmakhoz. Kifogásolják azt is, hogy a Google nem engedi, hogy a fogyasztókról oldalain összegyűjtött adatokat más honlapokon felhasználják, illetve, hogy az a potenciális vetélytársak reklámköltségeit is felsrófolja. A Microsoft továbbá azzal vádolja a Google-t, hogy megakadályozza a többszörös keresőpanelek beillesztését a honlapokra - tudósít az MTI.
Először fordult elő, hogy a Microsoft valamelyik vetélytársa ellen versenyjogi eljárást kezdeményezzen. Korábban számos vizsgálat indult a Microsoft piaci magatartása miatt az Egyesült Államokban és Európában. A vállalatot eddig összesen 1,68 milliárd eurós bírsággal sújtotta az Európai Bizottság versenyjogi szabálysértések miatt.
Korábban három kisebb európai vállalat - köztük a Microsoft egyik leányvállalata - indított eljárást a Google ellen az Európai Bizottságnál.
A Google szóvivője, Al Verney a beadványra reagálva elmondta: "részünkről folytatjuk a konzultációkat az Európai Bizottsággal, és a legnagyobb örömmel magyarázzuk el bárkinek üzleti működésünket".
Az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön úgy fogalmazott: "az Európai Bizottság tudomásul vette a Microsoft beadványát, és az eljárási rendnek megfelelően értesíti a Google-t, illetve kikéri véleményét".
Christopher Thomas, a Hogan Lovells ügyvédi iroda jogásza szerint a Microsoft panasza nyomán megnőhet az ügy fontossága. "Ha a Microsoft ad be indítványt, az egészen más. A három vállalat (...) nem rendelkezik ugyanazokkal az erőforrásokkal és azzal az elszántsággal, mint a Microsoft".
Thomas Vinje, a Clifford Chance jogi iroda trösztellenes részlegének vezetője szerint a Microsoft lépése megakadályozhatja azt, hogy a Google egyezségre jusson a bizottsággal a korábbi beadvánnyal kapcsolatosan. "Már a kért előzetes vizsgálat is hat hónappal tolhatja el a megállapodást" - tette hozzá.
Korábban a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó források arról számoltak be, hogy a Google és az Európai Bizottság egyezség megkötését tervezik, bár konkrétumok még nem születtek a kérdésben.
A Google Európában az internetes keresők piacának 90 százalékát uralja.
Kapcsolódó cikkek
- Max Mosley harcba szállt a Google-val
- Egymilliárd látogató a Google oldalain
- Adócsaláson kapták a Google társvállalatait Kínában
- A Microsoft beperelte a Barnes & Noble céget Android alapú eszközei miatt
- A Google szerint a Bing a Google-re építve tökéletesíti saját keresési listáját
- CES 2011: Az Apple megpróbálja „ellopni” a show-t
- Tartja pozícióját a Google, de lassan jön föl a Bing
- Trösztellenes vizsgálat az EU-ban a Google ellen
- Egy teljes német falu mondott nemet a Google utcanézegetőjére
- Nem hosszabbíthatja meg Street View szolgáltatását a Google a cseheknél
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.